Fico: a KDH-val, a Híddal és az SNS-szel reális a választások utáni együttműködés

Pozsony |

<p>Ha a Smer-SD-nek sikerül 75-nél több mandátumot szereznie a március 10-i előrehozott választásokon, sokkal nehezebb lesz koalíciós partnert keresnie – véli Robert Fico.</p>

Hangsúlyozta, ha pártjának sikerül jó eredményt elérnie, kétpárti koalíció kialakítását fogja szorgalmazni, mert jó, ha egy kormányban működik a fékek és ellensúlyok rendszere.

A Smer hivatalos stratégiája szerint senkit sem zár ki a választások utáni együttműködésből, de olyanokkal nem hajlandók együtt kormányozni, akik végképp nem tudják, mit akarnak, s egyetlen politikai céljuk az, hogy a tévében szerepeljenek.

Fico szerint az ANO, az SOP és a SaS működésével kapcsolatos tapasztalatok is arra intik a hosszabb ideje működő pártokat, hogy rendkívül óvatosak legyenek az olyan politikai erőkkel való együttműködést illetően, amelyekről semmit sem tudnak.

"Úgy tűnik, egyes politikusok személyi ambícióikat tekintve ezt a határt is képesek átlépni" - mondta a Smer elnöke Mikuláš Dzurindára, az SDKÚ-DS vezetőjére célozva.

Ha például a Smer 70, az SaS pedig 15 mandátumot szerezne, a két párt koalíciójának Fico szerint nincs jövője, mert az tűz és víz harca lenne, de elvileg Richard Sulíkékkal sem kizárt az együttműködés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?