Fico a gazdaságról és a munkanélküliségről

Fico a gazdaságról és a munkanélküliségről
Pozsony |

<p>A költségvetésről, a közpénzek konszolidációjáról, a gazdasági és foglalkoztatási helyzetről is beszélt Robert Fico kormányfő szombaton a közszolgálati rádióban.</p>

A Szombati párbeszédek című műsorban kifejtette, hogy az euróövezeten belül Szlovákia a második a gazdasági növekedés ütemét illetően, adósságállománya a harmadik legkisebb, de a negyedik helyen áll a munkanélküliek arányát tekintve. Hangsúlyozta, a válság idején sem bocsátottak el állami alkalmazottakat, nem csökkentették a fizetésüket, de a nyugdíjakat sem, továbbá nem emelkedett a hozzáadottérték-adó (áfa, DPH). Fico úgy véli, segített, hogy intézkedéseket foganatosítottak a nyugdíjrendszerben, növelték a vállalkozók járulékait, valamint a gazdagok és a cégek adóját. A miniszterelnök közölte, csökken a munkanélküliség: a januári 14,2-ről júniusra 13,99 százalékra mérséklődött. Kitért a kormány foglalkoztatási terveire is. Lehetővé tennék, hogy a legalább egy éve munkanélküliként nyilvántartottak alkalmazása esetén a munkaadónak nem kellene járulékot fizetnie az adott dolgozó után. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?