Pozsony.
Feloszlatták a komáromi MKP-t
Pozsony. Feloszlatta komáromi alapszervezetét az MKP Országos Tanácsa (MKPOT) a szombati ülésén: a helyi tagok elvesztették párttagságukat, ám az alapszabály módosításának köszönhetően minden bizonnyal többen visszatérhetnek a pártba.
A komáromi alapszervezetet négy év alatt másodszor oszlatták fel: először Berényi József korábbi pártelnök idején, 2014 végén, amikor elbukott a komáromi Híd–MKP összefogás a helyi önkormányzati választásokon. Az azóta újjáalakult szervezet vezetésének, elsősorban Fekete Ferenc helyi elnöknek sok konfliktusa volt az MKP új, Menyhárt József vezette országos elnökségével, ami a megyei választások után csúcsosodott ki, és elsősorban Knirs Imre korábbi komáromi alpolgármester személye körül bonyolódott. Knirs az MKP megyei képviselőjelöltje volt, ám nem a komáromi alapszervezet jelölte – végül pár szavazattal maradt le a bejutást érő helyről. Az MKP később egy sajtónyilatkozatban kijelentette, a városi szervezet „szisztematikus aknamunkát” folytatott ellene.
Bizalmi szavazás
A helyi szervezet múlt hétfőn tartott gyűlésén Fekete Ferenc elnök ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, és bár a jelenlévő tagok nagy része Fekete menesztése mellett szavazott, így sem lett meg a leváltásához szükséges többség. Becse Norbert, a párt Komáromi járási elnöke lapunknak akkor azt mondta, erősen meg kell fontolni, hogy a párt számára hosszú távon nem az alapszervezet feloszlatása és új alapszervezet létrehozása jelentene-e megoldást.
Menyhárt József, az MKP országos elnöke lapunknak azt mondta, az OT ellenvélemény nélkül, három tartózkodással döntött a komáromi alapszervezet feloszlatásáról és újjáalakításáról. „Sokan régóta várták Komárom megújulását, ez most elkezdődött” – tette hozzá. Értesüléseink szerint, az új alapszervezet december végéig alakulhat meg.
Titkos módosítás
A feloszlatott helyi alapszervezet több mint 60 tagja szombattól tehát nem tagja az MKP-nak – így Fekete Ferenc, de például Kocur László, az MKP jelenlegi pártigazgatója sem. Ő Menyhárt József elnöksége kezdetén lépett be a pártba.
Az MKP honlapján olvasható alapszabály szerint a megszüntetett tagsági viszony négy év után újítható meg – ám információink szerint az OT az ülésen alapszabályt is módosított. Menyhárt József ezt lapunknak megerősítette, a részletekről azonban nem akart többet elárulni. „Az MKP-t sok olyan belső intézkedés is érinti, mely nem sajtónyilvános” – mondta. Az Új Szó úgy tudja, az alapszabályban egyebek közt épp azt a pontot módosították, amely szerint a megszüntetett tagság négy év után újítható meg. A párttagságukat most elvesztő tagok többsége tehát valószínűleg rövid időn belül visszaléphet az MKP-ba.
Fekete kiszáll
Fekete Ferenc lapunknak azt mondta, véleménye szerint az általa vezetett helyi szervezet feloszlatása méltatlan és alapszabály-ellenes volt. „Rólunk döntöttek, nélkülünk, pedig évek óta építgetjük az alapszervezetet” – mondta a volt komáromi alapszervezet elnöke. Szerinte a döntést befolyásolhatta az is, hogy az MKP Országos Tanácsának jelenleg nincs komáromi tagja. Véleménye szerint személye szúrta Menyhárt József pártelnök szemét, és az indok, mellyel a pártvezetés támadta őt, mondvacsinált volt. „Knirs Imre kudarcát ránk akarták fogni, pedig mi nem tehettünk róla. Knirs sosem kérte a segítségünket” – jelentette ki. Fekete arra a kérdésre, akar-e még az MKP tagja lenni, nemmel felelt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.