Félmilliárd eurónyi hamis bankót akartak legyártani

Pozsony |

<p>Egy nemzetközi bűnbanda tavaly szeptember óta dolgozott azon, hogy legyártasson 500 millió euró értékben hamis bankókat.</p>

A rendőr-főkapitányság munkatársa elmondta, hogy a leleplezett banda nem kispályás bűnözőkből állt. Két tag bűnügyi múlttal rendelkezett, egyikük a szicíliai maffia tagja volt. Az egyik gyanúsított, Henry S. három cseh nyomdaipari céget szólított meg azzal, hogy garancialevelet és reklámnyomtatványt szeretne rendelni. Egy másik gyanúsítottal azután 500 millió értékű eurós bankók kinyomtatását „rendelték meg.” Henry S. biztosította volna a számítógépes programot és a megfelelő festéket a nyomtatáshoz, míg Lorenzo S. feladata a vízjellel, hologrammal és egyéb biztonsági jegyekkel ellátott ívek beszerzése lett.

Az ívek szállítását a nyomdába a másik két gyanúsított biztosította volna. A terv szerint a hamis bankókat európai bankok segítségével juttatják forgalomba. A cseh nyomda azonban elutasította az együttműködést, ehelyett a rendőrséghez fordult, s feljelentette a csalókat. A rendőrség hármukat október végén vette őrizetbe egy szlovákiai benzinkúton. Negyedik társukat, aki francia diplomatának adta ki magát, Magyarországon sikerült kézre keríteni, s 2014 december 29-én kiadták Szlovákiának.

Amennyiben bűnösnek találják a négy férfit, úgy pénzhamisításért 12 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?