Felmérték, hogy milyen hatása volt az oltási lottónak. Az eredményt egyelőre valamiért titkolják…

igor

Matovič pénzügyminisztériuma az oltási lottóra összesen 26 millió eurót költött. Most azt próbálják kideríteni, hogy volt-e ennek értelme! Az eredményeket azonban még titkolják... 

Igor Matovič pénzügyminiszter a jelek szerint arra próbál rájönni, hogy volt-e értelme az oltási lottónak. A Denník N közölte, hogy a minisztérium megbízást adott egy felmérésre, hogy kiderítsék mennyire motiválta az embereket maga az oltási lottó és a közvetítői bónusz. Ezzel a Focus ügynökséget bízták meg, de az eredményeket nem tették közzé, és nem tudni, hogy tervezik-e egyáltalán.

A jutalmak célját eleinte még ösztönzésként határozták meg, amelyek az oltási kedv fokozását hivatottak növelni. De Igor Matovič később azt mondta: „A sorsolást soha nem az oltási arány növelésének eszközeként hirdették meg. A sorsolást a beoltottak jutalmazására hirdették meg”.

A lottóra összesen 26 millió eurót költöttek el az állami költségvetésből. A sorsolás alatt 385 ezer szlovákiai lakost oltottak be, azonban nem tudni, hogy hány személyt ösztönzött kizárólag a műsor. Ezért az ezt céló felmérésre most plusz 5 ezer eurót költenek.

Martin Slosiarik, a Focus ügynökség igazgatója a Plus jeden deň napilapnak elmondta, hogy a felmérést mintegy 1000 válaszadóval végezték. A közvélemény-kutatásról további információkat nem árulhatott el, mivel az adatok tulajdonosa a pénzügyminisztérium. "Nem adhatunk ki önkényesen információt olyan felmérésekről, amelyek nem a mi tulajdonunk, ez minden ügyfelünkre igaz" – mondta.

A pénzügyminiszter a Focus-szal kötött megállapodást a  Központi Szerződésjegyzékben (CRZ) sem tette közzé.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?