Felmérés: Oroszország veszélyt jelent Szlovákiára nézve

Pozsony |

<p>A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) felméréséből kiderült, hogy az emberek Oroszországot tartják a legveszélyesebbnek Szlovákia számára.</p>

Egy 1996-ban végzett felmérésben arra keresték a választ egy közvélemény-kutatásban, hogy melyik ország jelent veszély Szlovákiára. Akkor a válaszadók 34 százaléka Oroszországot jelölte meg. A mostani felmérés tanúsága szerint ez 24 százalékra csökkent, ám 22 százalékuk Ukrajnát tarja veszélyesnek – ez 1996-ban mindössze 2 százalék volt. Az eredményeket elemezve Miloslav Bahna, a SAV szociológiájával foglalkozó intézet munkatársa arra következtetett, hogy az emberek az ukrán válság miatt vélekednek így. 1996-ban a legnagyobb veszélyforrásként Magyarországot jelölte meg a megkérdezettek 40 százaléka, mára ez 5 százalékra esett vissza. A SAV szerint ez annak köszönhető, hogy mostanra már átlagon felülinek mondható az együttműködés a két ország között. A tudományos akadémia azt is vizsgálta, hogy az emberek melyik ország kultúráját tarják a szlovákiaihoz hasonlóévá. Nem meglepő, hogy 1996-ban és 2014-ben is Csehország „nyerte” ezt a szavazást, bár a magyar nemzetiségűek elsősorban Magyarországot jelölték így meg. A jelenlegi felmérésben 1 156 válaszadó szerepelt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?