Felmérés: Kiben bíznak az emberek a legjobban a Heger, Kollár, Čaputová hármasból?

Zuzana Čaputová

A Plus JEDEN DEŇ napilap felmérésében, amelyben az olvasóikat főleg arról kérdezték, mennyire elégedettek a jelenlegi kormánnyal, arról is szavazhattak az emberek, hogy kiben bíznak leginkább a Heger, Kollár Caputová hármasból.

A felmérésben 18 783 olvasó vett részt, akik a három legmagasabb rangú tisztségviselőről is megosztották a véleményüket. A legutóbbi, Focus-ügynökség által végzett kutatásban a köztársasági elnök foglalta el az első helyet a megbízhatósági listán, bár az előző eredményekhez képest 10 százalékot rontott.

A Plus JEDEN DEŇ napilap felmérésében azonban a megkérdezettek a legmegbízhatóbbnak Boris Kollár házelnököt választották, akire 42 százalék szavazott, míg Čaputovában 38 százalék, és Eduard Heger miniszterelnökben mindössze 16 százalék bízik.

A lap az eredményről megkérdezte Tomáš Koziak politológust is, aki szerint azért Boris Kollár lett a „nyertes”, mivel politikai karrierje előtt a bulvár csillagaként tartották számon. Koziak hozzátette, hogy Heger azért kerülhetett az utolsó helyre, mivel nehezen találunk rajta valami „pikánsat”.

A szakértő ugyanakkor nem tagadja, hogy a felmérés résztvevői politikai tevékenységük alapján is értékelték a legfőbb tisztségviselőket. „Boris Kollár csak egy a sok populista közül, akiket ez a kontinens az elmúlt években létrehozott” – mondta Radoslav Štefančík politológus, hozzátéve, hogy egyesek számára egyszerűen nem fontos, hogy az adott személy milyen politikai döntéseket hoz.

Mit szólt az eredményekhez Kollár és Heger? Válaszukat a galériában találja!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?