FELMÉRÉS: A szlovákiaiak egy része teljesen betiltaná a telefonozást az alapiskolákban

mobiltelefon k

A szlovákiaiak mintegy harmada teljesen betiltaná a mobiltelefonok használatát az alapiskolákban, és nemcsak a tanórákon, hanem a szünetekben is. Ugyanennyien egyetértenének azzal, hogy a mobilkészülék-használatot csak a tanítás előtt és után engedélyezzék, míg a lakosság egyhetede szerint a mobilok használata megengedhető lenne a szünetekben – derül ki a Go4insight július végén, augusztus elején végzett felméréséből.

A felmérés szerint a lakosság mindössze tizede véli úgy, hogy a mobiltelefonokat aktívan be kellene vonni az iskolai oktatásba, akár tanórákon is, például információkeresés céljából – tájékoztatott Rastislav Kočan, az ügynökség munkatársa.

A megkérdezettek egyhatoda a középiskolákban is betiltaná a mobiltelefonok használatát, egyharmaduk pedig a készülékek korlátozott használatát szorgalmazza, amely csak a tanítás előtti és utáni időszakra terjedne ki. A válaszadók egynegyede azt is támogatná, hogy a diákok a szünetekben is használhassák telefonjaikat. Velük szemben a felmérésben résztvevők körülbelül egyhatoda azzal is egyetértene, hogy a mobiltelefonokat aktívabban bevonják a középiskolai oktatási folyamatba.

A felmérés rávilágított arra, hogy az iskolai mobiltelefon-használattal kapcsolatos véleményekben a legnagyobb eltérések a különböző korosztályok között figyelhetők meg. „Az életkor előrehaladtával egyre inkább nő a hajlandóság a mobiltelefonok iskolai használatának teljes betiltására. Ugyanakkor még a 24 év alatti fiatalok körében is nagyjából a fele úgy véli, hogy a mobiltelefonokat vagy teljesen be kellene tiltani az általános iskolákban, vagy korlátozni kellene használatukat a tanítás előtti és utáni időszakokra” – tette hozzá Kočan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?