Felkészületlenek a politikusok

Pozsony |

<p>A választók szerint komoly szakmai hiányosságaik vannak a politikusoknak &ndash; derül ki a Polis ügynökség felméréséből. A megkérdezettek negyede szerint egyik pártnak sincs megfelelő felkészültségű politikusa a gazdasági válság kezelésére.</p>

Az emberek 73 százaléka szerint a politikusok szakmailag nem elég felkészültek funkciójuk ellátására. Csak a megkérdezettek 3,6 százaléka válaszolt erre a kérdésre határozott igennel – további 14,3 százalék azt mondta, hogy inkább felkészültek, mint nem. A Polis közvélemény-kutató ügynökség TA3 számára készített felméréséből kiderül, hogy az emberek ötöde szerint szakmailag felkészült politikus egyik pártban sem található, negyede pedig úgy látja: egyik párt politikusainak sincs megfelelő szakmai potenciáljuk Szlovákiát kivezetni a válságból. Utóbbi két csoport főként a választásokon távol maradók csoportjából került ki. A felmérésből viszonylag gyenge eredménnyel jött ki a kormányzó Smer – míg népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint 40 százalék körüli, addig csak a megkérdezettek 33,6 százaléka látja úgy, hogy felkészült politikusai lennének a kormánypártnak. Ehhez képest viszonylag jó eredményt ért el a KDH, az SDKÚ és a Híd (eredményeik a táblázatban). Ebben a kérdéskörben viszont leszerepelt az MKP, melynek a Polis legutóbb 4,9 százalékos népszerűséget mért. Annál a kérdésnél, hogy mely párt politikusai tudnák a legjobban kivezetni az országot a válságból, még nagyobbat buktak Ficóék (28,7%) – ami azért is meglepő, mert a tavalyi választások fő témája a gazdasági válság és az arra adott válaszok voltak. Az SDKÚ második helye (15,3%) viszont azt jelzi, a jobboldali szavazók jelentős része komoly szakmai potenciált lát a korábbi vezető jobbközép pártban – ám valamilyen okok miatt szavazataival mégsem akarja őt támogatni. Az MKP ennél a kérdésnél is viszonylag gyengén szerepelt (1,6%), a Híd itt is negyedik lett (8,5%). A felmérés szerint a válaszadók nem látnak felkészült politikusokat az Új Többségben és az SaS-ben sem. Az SNS mindkét kérdésben az MKP-hoz hasonló gyenge eredményt tudott csak felmutatni. A felmérés június végén készült reprezentatív mintán. (MSz, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?