ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Félévente garantáltan lesz ingyencirkusz a parlamentben.
Félévente visszatér a „regisztrált” téma
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Félévente garantáltan lesz ingyencirkusz a parlamentben. Az SaS tegnap azt ígérte, újra és újra be fogják terjeszteni az azonos neműek regisztrált kapcsolatáról szóló tervezetet, amíg azt a parlament el nem fogadja (egy beadvány elutasítása után leghamarabb fél évvel lehet ugyanarról tárgyalni). Erre egyébként kevés az esély, mivel a Smer számára a téma továbbra is tabunak számít.
A törvényhozás tegnap elsöprő többséggel elutasította a liberálisok javaslatát. A tervezet 14 igen szavazatot kapott, 94-en ellene voksoltak. A szavazásnál az SaS sem mutatott nagy érdeklődést, a 11 tagú frakció 5 tagja – közte a pártelnök Richard Sulík – nem vett részt rajta. A javaslatot az SaS-esek mellett négy OĽaNO-s, három SDKÚ-s és egy hidas (Rudolf Chmel) honatya támogatta csak. A javaslat szerint a törvény előtt egymáshoz közel álló személyként szerepelhettek volna a partnerséget felvállalók, nemcsak polgárjogi, hanem büntetőjogi szempontból is. Örökölhettek volna egymás után, illetve a kórházban a házastársakkal egyenlő jogokat élveztek volna partnerük betegsége esetén.
Nicholsonová szerint a parlamentet 95 százalékban maradiak alkotják. „Nem hiszem, hogy a társadalom nagy része is ilyen maradi” – tette hozzá. Nicholsonová azt is elismerte, hogy a regisztrált partnerség csak a kezdet – korábban a liberálisok egy része úgy nyilatkozott, tovább ők sem merészkednének. „Eljön az az idő is, amikor az örökbefogadás kérdése is sorra kerül” – véli. Mint ismeretes, a szavazást két napon át tartó parlamenti vita előzte meg, melynek során többek között „teológiai” diskurzus alakult ki arról, Jézus Krisztus engedélyezné-e a melegkapcsolatokat vagy sem.
A parlament előtt tegnap két civil csoport is tüntetett. Az egyik – a homoszexuálisok jogait védő – elégedetlen volt, a téma melegen tartására biztatta a képviselőket. A másik – a családok jogait védő – üdvözölte a döntést. Utóbbiak ugyanakkor azt javasolták, a házasság intézményét – mint férfi és nő kapcsolatát – foglalják az alkotmányba. (MSz, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.