Feléért eladó az erdő

Kassa. Mivel 660 millióért senkinek sem kellettek a városi erdők, a magisztrátus 300 millióra csökkentette a vételárat. Ezt az öszszeget viszont előre, egy tételben kérik.

Kassa vezetése több, mint egy éve próbálkozik „túladni” utolsó számottevő tulajdonán, hogy a befolyt összegből részben rendezzék a város adósságait. Arra is hajlandók, hogy hosszú távra bérbe adják a 19,3 ezer hektáros erdőterületet.

Az eladással megbízott alpolgármester, Boris Farkašovsky még négy hónappal ezelőtt is azt nyilatkozta, hogy legkevesebb 660 milliót szeretnének kapni a gazdasági erdőkért, és addig tárgyalnak az érdeklődőkkel, amíg valamelyik közülük nem tesz le ennyit az asztalra. Később újabb pályázatot írtak ki, ez alapján a vezetést már bármilyen megoldás érdekli, a bérbe adás is.

Az „erdőbizottság“ heteken át tárgyalt az osztrák állami fafeldolgozó vállalattal, amely 50 évre szerette volna bérbe venni a területet, ám kevesebbet kínálnak érte, mint amennyit a kassaiak akkor kapni szerettek volna. Farkašovsky ezek után döntött a versenypályázat feltételeinek módosítása mellett. A főpolgármesteri hivatal szóvivőjétől megtudtuk, hogy az alpolgármester a napokban levélben kért fel 20 érdeklődőt a tárgyalások folytatására. Zuzana Bobriková elmondta, hogy az új ajánlatokat november 22-ig lehet benyújtani, a bizottság elemzi azokat, és javaslatot tesz a főpolgármesternek a győztest illetően. A döntés a főpolgármester kezében van, szerződést viszont ő is csak a képviselő-testület jóváhagyásával írhat alá. Mivel a jelenlegi választási időszak utolsó önkormányzati ülése egy nappal a határidő lejárta előtt lesz, már az új főpolgármesterre, illetve testületre hárul a döntés. A város vezetése tehát nem tudta teljesíteni a kormánynak tett ígéretét, mely szerint még idén pontot tesznek az erdő-ügy végére.

Az eladósodott Kassa tavaly decemberben 580 millió koronás rendkívüli hitelt kapott a kormánytól, azzal a feltétellel, hogy két milliárdról 1,2 milliárdra csökkenti tartozásainak összegét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?