Felajánlaná valakinek adója 2%-át? Mutatjuk, hogy mit kell tennie

adóbevallás

Az adózók idén is élhetnek a 2%-os adófelajánlás lehetőségével, s így nonprofit szervezeteket, alapítványokat, polgári társulásokat támogathatnak. Az idén változott a kitöltendő nyomtatvány, kizárólag az adóhivatal által kibocsátott űrlapot fogadják el.
 

Évente egyszer az adózók közvetlenül is beleszólhatnak abba, mire költsék a bérükből fizetett adó egy részét, mégpedig az adófelajánlás révén. Vagyis a 2%-os adófelajánlás lényege, hogy mindenki eldöntheti, mi legyen az egész évben befizetett adója2%-ával: az is maradjon az államkasszában, vagy inkább adják oda valamilyen konkrét intézménynek. Sokszor csak nagyon kis összegről van szó, de a nem haszonorientált, közhasznú tevékenységet megvalósító civil tömörüléseknek minden adomány jól jön. 3 eurónál kevesebbet nem is lehet felajánlani – vagyis ha az éves adóelszámolás során kiderült, hogy a befizetett adó 2 százaléka kevesebb 3 eurónál, nem élhetünk a támogatás lehetőségével.

Az adófelajánlás a gyakorlatban nem jelent pluszkiadást, hanem az egyébként is befizetett adó egy részét alakíthatjuk át jótékony ajándékká egy konkrét szervezet számára. Mindössze néhány papírt kell kitölteni. Az idén azonban jobban oda kell figyelni az űrlapokra – kizárólag a központi adó- és vámhivatal által kiadott nyomtatványt fogadják el, mely letölthető a www.financnasprava.sk oldalról. Az adóhivatal az alkalmazottak számára a korábbi Nyilatkozat helyett egy strukturált nyomtatványt készített – az új nyilatkozat (Vyhlásenie) majdnem úgy néz ki, mint az adóbevallási ív. Ezen az új nyomtatványon kell feltüntetni a kiválasztott szervezet adatait és azt, mekkora összeg az adó két százaléka.

Szükséges adatok

Az űrlapon a címzett intézmény számlaszámát nem kell megadni, az adóhivatal enélkül is át tudja utalni a pénzt. A szervezet azonosító számát (IČO) viszont nem szabad kihagyni. Az év (ROK) elnevezésű ablakba 2017-et kell írni. Olyan alkalmazott, aki önkéntes munka keretében ledolgozott legkevesebb 40 órát, adója 3 százalékáról rendelkezhet. Ilyen esetben szükség van egy igazolásra attól a szervezettől, mely számára tavaly önkéntes munkát végzett. A nyilatkozathoz mellékelni kell a befizetett adóról szóló igazolást is, amelyet a munkaadónak legkésőbb 2018. április 16-áig ki kell állítania. A kitöltött nyilatkozatot a melléklettel együtt legkésőbb április 30-áig kell eljuttatni a lakóhely szerint illetékes adóhivatalba, s 90 napon belül átutalják a pénzt a kiválasztott szervezet számlájára.

Határidő

Az április végi határidő azokra az alkalmazottakra vonatkozik, akik februárban megkérték a munkaadójukat, hogy végezze el helyettük az éves adóelszámolást, s az el is végezte. Aki adóbevallást készített, annak már március végéig el kellett döntenie, kíván-e támogatni valamilyen civil szervezetet, s az adófelajánlást az adóbevallási ív keretében, a nyomtatvány részeként valósíthatta meg. Aki halasztást kért, vagyis az adóbevallását egy későbbi időpontban nyújtja majd be, az az adófelajánlást is a későbbi időpontban teheti meg.

Nem csak anonim

Korábban az adományozók teljes mértékben anonimitásba burkolóztak: az adóhivatalok a szervezetnek felajánlott összegeket egyszerre, egy tételben utalták át, így a megajándékozott szervezet nem tudta beazonosítani, pontosan kitől mekkora támogatásban részesült. 2016-tól azonban lehetővé vált, hogy ne névtelenül jótékonykodjunk, már a címzett is láthatja, kitől kapott adományt. Ha ugyanis az adózó az adófelajánlásról szóló nyilatkozatban beleegyezését adja, hogy az adóhivatal tájékoztassa a megajándékozott szervezetet arról, hogy tőle származik a támogatás, akkor az adóhivatal a címzettel közli az adományozó nevét és címét.
 

Kapcsolódó cikkünk

Miből választhatunk?

Az adónk 2%-ára pályázó szervezetek listája (a szervezetek szükséges adataival együtt) a www.rozhodni.sk és a www.notar.sk honlapokon böngészhető. Évről évre nő a támogatásra pályázók száma. Tavaly összesen 14 078 civil tömörülés regisztráltatta magát, a számuk az idén is túllépi a 14 ezret – pontos számot egyelőre nem tudni, a listát folyamatosan aktualizálják. „2017-ben több mint 800 ezer adózó támogatott valamilyen nonprofit szervezetet, a civil szektor így mintegy 64 millió eurót kapott, ami 2 millióval több, mint egy évvel korábban” – tájékoztatott a központi adó- és vámhivatal. A legnagyobb támogatásban évek óta a Pontis Alapítvány részesül, a második legsikeresebb pályázó pedig a Kia Motors Slovakia Alapítvány. Ezenkívül a bankok mellett működő alapítványok képesek a legtöbb pénzt szerezni, elsősorban természetesen a létrehozó bank adójának begyűjtésével, de az első tíz helyen egészségügyi problémákkal küszködőket segítő szervezetek is vannak. A teljes lista, hogy ki mennyit kapott, évekre visszamenőleg az adóhivatal honlapján található.
 

Érdekes

A legsikeresebb szervezetek

Pontis Alapítvány 
Kia Motors Slovakia Alapítvány 
A Szlovák Takarékpénztár Alapítványa 
Volkswagen Slovakia Alapítvány 
VÚB Alapítvány 
EPH Alapítvány 
SPP Alapítvány 
APPA – Egészségkárosodottakat Segítő Szövetség 
Lángocska (PLAMIENOK) nonprofit szervezet 
ADELI Alapítvány 
Tatra Banka Alapítvány 

Forrás: www.financnasprava.sk
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?