Farkas: Vannak eredmények délen is

<p>Habár ellenzékben voltak, részben elégedett Nyitra megye elmúlt négy évével. Farkas Ivánnal, az MKP Nyitra megyei megyeelnökjelöltjével beszélgettünk.</p>

A legutóbbi felmérésen viszonylag gyengén szerepelt, mindössze 8,8 százalékot mértek önnek, amivel csak az 5. volt a jelöltek között. Nem tartja ezt túlságosan alacsonynak?

Volt más felmérés is, amelyet az egyik jelölt, Ján Greššo rendelt, ez 13,1 százalékot mutatott. Ez alapján is Milan Belica vezetett, de ott hárman voltunk nagyságrendileg hasonló eredménnyel.

De Nyitra megyében 24 százalék a magyarok aránya. Ehhez képest a 13 százalék is kevés, főleg úgy, hogy gyakorlatilag egyedüli magyar jelöltként indul.

Megosztott a magyarság, és arra számítottam, hogy lesz egyezség Nyitra megyében az MKP és a Híd között. Februárban még abban állapodtunk meg, hogy Nyitra és Nagyszombat megyében megpróbálunk közös jelöltet állítani. Ez nem jött össze. Tehát a megosztottságot tartom az egyik okának, mert a Híd Milan Belicát támogatja. Az is vehet el százalékot, hogy a harmadik magyar párt, is indít jelöltet, még ha nincs is akkora támogatottsága. Közrejátszhat a közöny, az érdektelenség is, amely a megye déli részén sokkal inkább érezhető. Ezért a kampány végén erősíteni akarunk. Figyelmeztetni kell az embereket, hogy ezúttal egyfordulós a választás.

Marian Kotleba pártjának is van megyeelnök-jelöltje Nyitra megyében, aki 9,40 százalékos támogatottsággal a negyedik helyen állt a legutóbbi felmérés szerint. Mennyire tartja erősnek a szélsőséges pártot a régióban?

Nem szabad sem alul- sem túlértékelni Kotlebáék támogatottságát, viszont számolni kell azzal, hogy vannak rejtett szavazóik, így a felmérésekhez képest akár jobb eredményt is elérhet.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Szeretnék tisztes eredményt elérni, a harmadik hely reális lehet. A számokból adódóan – abból, hogy a megye magyar lakosainak aránya már 25 százalék alá csökkent – három-négy erős szlovák jelölt kellene egy magyar ellen ahhoz, hogy esélyünk legyen. E nélkül hiú ábránd győzelemben gondolkodni.

Megyei képviselő, az MKP frakciójának vezetője volt az elmúlt négy évben. Hogyan értékeli ezt az időszakot?

Vegyesen. A ciklust két részre lehet osztani. Az első felében teljesen ellenzéki szerepbe kényszerültünk, de azzal, hogy a választási időszak felében gyakorlatilag szétesett a szlovák, Smer–KDH-koalíció, helyzetbe kerültünk. Ennek köszönhetően a választási programunk jelentős részét meg tudtuk valósítani. Számos területen elégedettek vagyunk az eredményekkel. A végelszámolás pozitív.

Megyei alelnöki posztot azonban nem kaptak.

Valóban, pedig a normális demokráciában az alelnöki posztokat a frakciók ereje alapján osztják el. Az első testületi ülés után, amelyen mindenből kiszorítottak, nem kaptunk még csak egy szakbizottsági elnöki posztot sem, azt mondtam, hogy az „aranyidai úthenger” 20 évvel később Nyitrára ért. Ezt nagyon rossz néven vették a szlovák politikusok, de ezután hónapról hónapra javult a helyzet, kerestük a kapcsolatot, két év elteltével pedig viszonylag jó együttműködés alakult ki.

Az egyik tévévitában kijelentette, hogy a déli járásokba kevesebb fejlesztési támogatás érkezett. Mégis elégedett az eredményekkel?

Valóban vannak olyan területek, amelyek esetében ez igaz, de vannak olyanok is, ahol komoly eredményeket értünk el. A ciklus felében javasoltam például, hogy a megye ne üljön a költségvetési többleten, vagyis amit a korábbi években megtakarított, azt ne bankszámlán tartsa, hanem stratégiai fejlesztésekre költse. Javasoltam a közutak felújítását, a szociális szférát és az egészségügyet. Mindhárom területre az előre tervezetthez képest több támogatást tudtunk elkülöníteni. Ez mindenképpen eredmény. Az utak tekintetében például 2014-ben készítettük egy felmérést, a mi azt mutatta, hogy ha a korábbi ütemben folyik a felújítás, akkor a 2200 km hosszúságú megyei úthálózat felújítása 157 évig tartana. Ehhez képest az utóbbi két évben 220 km-en tudtuk elvégezni a felújítást. Ennek a fele a megye déli járásaiban valósult meg. A szociális területen tulajdonképpen minden megyei szociális intézményben komoly beruházásokat tudtunk végrehajtani, értem ez alatt az épületek felújítását, tetőcserét stb. Az egészségügyi területről kiemelném a párkányi rendelőintézetet, ahol közel egymillió eurós beruházást tudtunk megvalósítani, ebbe beletartozik az épület felújítása és az orvosi műszerek beszerzése is. A komáromi kórház felújítása, a belgyógyászati pavilon újjáépítés is sikeresen elindult, ez két éves küzdelem eredménye. Az egészségügyben a következő siker a vágsellyei rendelőintézet létrehozatala a párkányi mintájára.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"292257","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

A megye viszont idén is 33 millió eurós többlettel kezdte az évet, tehát lett volna pénz további fejlesztésre is. Miért ülnek ezen a pénzen?

Mint mondtam a választási ciklus felétől gyorsultak fel a beruházások, csak közútfelújításra 23 millió eurót fordítottunk. A tartalék a megyeelnök óvatos gazdálkodásának az eredménye, aki közgazdászként gondolkodik. Valóban, a tartalékalapban összegyűlt 33 millió eurós, ez majd lehetőséget adhat a következő időszakra, hogy a fejlesztéseket felgyorsítsuk. De a fejlesztések felgyorsítását sokszor éppen az ellenzékiként viselkedő, függetlenként bekerült képviselők fogták vissza.

De a megye egyik leghátrányosabb helyzetben lévő régióját, az Ipoly mentét nem sikerült fejleszteni, nem épült például egyetlen Ipoly-híd sem, ami javíthatná a régió helyzetét. Miért állt le a hídépítés?

2008-ban én javasoltam három új határátkelőt, a helembai, az ipolypásztói híd megépítését és az ipolyviski hídhoz vezető út felújítását, de ezt a megye vezetése elszabotálta. 2012-ben a megye kiszállt ebből a történetből. 2014-ben javasoltam, hogy indítsuk újra a hídépítési folyamatot, javaslatomat a megye elfogadta azzal, hogy csak egy hidat építsünk. A magyar féllel való egyeztetés alapján a Helemba-Ipolydamásd közti híd megépítése mellett döntöttünk. Most érzem a megye támogatását. Ha minden igaz, november elejére elkészülhet a közös uniós pályázat.

A megyeelnök szerint viszont a magyar fél miatt állt le az ügy.

A hídépítés Nyitra megye korábbi negatív hozzáállása miatt állt le, 2012-ben eldöntötte a megye, hogy kiszáll a projektből.

Mikorra készülhet el a híd?

Ha sikerül most elkészíteni a projektet, amire látok esélyt, akkor a jövő év második felében elkezdődhet az építkezés.

A hidakon kívül sem nagyon fejlesztette a megye az Ipoly mentét. Vannak erre tervek?

Igen, ez szerepel a területfejlesztési és stratégiai tervben is. Valamennyi leszakadó régió – Ipoly mente, Alsó-Garam mente, Duna mente valamint az Alsó-Vág mente – fejlesztése szerepel benne. Ennek az első, kézzel fogható eredménye, hogy hamarosan elindítjuk az Interreg programban az Ipoly mente stratégiai fejlesztését.

Ez milyen fejlesztést takar?

Kis mikroprojekteket, például helyi piacok létrehozását, kézműves vállalkozások elindítását, méhészet, borászat támogatását. Csak egy példa: amíg működött a Szobi Szörp, addig az Ipoly magyarországi oldalán termesztették ehhez a gyümölcsöt. Ezek az ültetvények a mai napig megvannak, csak gond van az értékesítéssel. Sokan éppen Szlovákiából járnak át dolgozni az ültetvényekre. Ha segítjük az értékesítést, segítünk az Ipoly szlovákiai oldalán élőknek is.

Hamarosan megkezdi a gyártást a Jaguar Land Rover nyitrai gyára. Arra lát esélyt, hogy a cég beszállítóit a gazdaságilag elmaradt régióban telepítenék le?

Már korábban is javasoltam, hogy ahol van fogadókészség – Ipolyság, Zselíz, Párkány, Gúta, Érsekújvár –, tehát ahol vannak ipari parkok, oda kellene irányítani a beszállítókat. Az első fecske már megjelent, Ipolyságon egy német autóalkatrész-gyártó már építi a gyárát, és mintegy 500 embernek ad majd munkát. Hasonlókban kellene gondolkodni a többi város esetében is.

A következő négy évben mit tart a legfontosabbnak?

Mindenképpen folytatni kellene a közutak felújítását. A megye stratégiájában benne van az R8-as, vagyis az észak–déli főút, Nagytapolcsány–Nyitra–Érsekújvár–Komárom vonalon, a városok elkerülő útjainak megépítése. Ebben azonban a komáromi körgyűrű nem szerepel, vagyis ki kellene egészíteni ezzel. Szigorúan figyelni kell a kórházakra is, amelyeket ugyan szakmai befektetők üzemeltetnek, de az ellenőrzés joga a megyéé. Folytatni kell a szociális intézmények transzformációját is, hogy a nyugdíjasnak ne kelljen a lakhelyétől akár 50 km-re lévő otthonba költöznie. Az oktatásban a szakmunkásképzés színvonalát kell javítani, ott van szükség beruházásokra. Sikerült elérnünk, hogy uniós támogatást kapjon az érsekújvári és a komáromi ipari iskola. Az érsekújvári jövőre 2,4 millió, a komáromi 1,6 millió eurós beruházást indíthat el.

BELICA: JÓL ISMEREM A DÉLI JÁRÁSOKAT

A kultúra tekintetében viszont elmaradásban van a megye. A Jókai Színház éves támogatása nem nőtt az elmúlt években. Miért?

Sajnos tényleg stagnál a támogatása, és ami még rosszabb, a színházépület is felújításra szorul. Három éve ugyan volt egy részleges felújítás, de szükség lenne nagyobb befektetésre is. De javítani kellene a megyei múzeumok, könyvtárak anyagi helyzetét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?