Farkas: a kormány egyre nagyobb adósságba taszítja az országot

Pozsony |

<p>Az államadósság rekord mértékű növekedését eredményezte a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája - mondta pénteki sajtóértekezletén Farkas Iván. Az MKP gazdasági alelnöke és Országos Tanácsának vezetője szerint az adósságállomány négy év alatt a két és félszeresére emelkedett, s megközelíti a 70 milliárd amerikai dollárt. Csak az állami szektor tekintetében ötszörös a adósságnövekedés.</p>

Ha a következő kormányzat elsődleges pénzügyi célkitűzései nem változnak, rövid időn belül komoly gondok lehetnek a deficit mértékével és a közpénzek stabilitásával. "El kell kerülni a görög utat" - tette hozzá ezzel kapcsolatban Farkas Iván.

A politikus idén sem lát nagyobb költségvetési fegyelmet, mint a jelenlegi kormányzás korábbi szakaszaiban, hiszen a deficit február és március fordulójára már elérte az egymilliárd eurót, tehát kétszer akkora, amekkora tavaly ilyenkor volt.


Farkas Robert Fico kormányának közlekedéspolitikáját is élesen bírálta. A pozsonyi repülőtér a beruházások ellenére is fokozatosan veszíti el utazóközönségét, az útdíjrendszer miatt pedig a fuvarozók nem az önkormányzatok által fenntartott díjmentes másodosztályú utakat veszik igénybe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?