Fakitermeléssel mentene meg munkahelyet az agrártárca

Pozsony |

<p>Több mint kétezer munkahely megőrzése a célja annak, a fakitermeléssel kapcsolatos törvénymódosító javaslatnak, melynek jóváhagyását a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium gyorsított eljárásban kéri.</p>

A jogszabály a nem állami tulajdonban lévő, azonban tulajdonosuknak máig át nem adott erdőket érinti, melyeket ugyan az Állami Erdészeti Vállalat gondoz, fakitermelést azonban nem folytathat bennük. A tárca javaslata ezen a gyakorlaton kíván változtatni. Ha a parlament elfogadja, mintegy 200 ezer hektárnyi erdőben lehetővé válna a fakitermelés, amiből akár 400 ezer köbméternyi faanyag kerülhetne a piacra. Ez a mennyiség kompenzálná a kisebb termelést.

Simon Zsolt elmondta, 2007 és 2010 között a fakitermelés 40 százalékkal meghaladta a tervet. „Ha nem akarjuk teljesen kifosztani az erdőket, vissza kell fogni a termelést. Tavaly és idén már 800 ezer köbméterrel kevesebb fát nyertek az erdőkből, jövőre várhatóan további 380 ezerrel csökken a termelés” – jelentette ki a tárcavezető. A visszaesés pedig azt jelenti, hogy az állami vállalat képtelen lesz nyersanyaggal ellátni a kisebb fafeldolgozó vállalatokat, amivel 2000 munkahely kerülhet veszélybe, mondta a miniszter. Ez tette indokolttá, hogy a kormány benyújtsa a módosító indítványt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?