<p>Nyilvánosan felszólította a Fair-play Szövetség (AFP) a főügyészséget, magyarázza meg, hogy mikor tett hamis vallomást Malina Hedvig.</p>
Fair-play Szövetség: A főügyészség konkretizálja, miben hazudott Hedvig!
„Anélkül emeltek vádat ellene, hogy közölték volna, konkrétan miben hazudott, s ezt az információt mindmáig nem adták meg” – írja pénteki közleményében a szervezet.
Az AFP figyelmeztet, hogy Ctibor Košťál főügyész-helyettes csütörtöki sajtóértekezletén sem adott választ erre a kérdésre. Ennek ellenére tovább folyik a Žák-Malina Hedvig ellen indítottt eljárás, sőt, a főügyészség azt követeli, hogy intézeti pszichiátriai vizsgálatnak vessék alá.
Arra is nyilvános magyarázatot vár a civil szervezet, hogy a főügyészség miért működik együtt továbbra is Peter Labaš orvos szakértővel. Utal arra, hogy három orvos is nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar Labašsal közös szakértői jelentést készíteni az ügyben. Az AFP szerint Labaš nem állított igazat, mert olyan dokumentumokra hivatkozott a szakértői véleményében, amelyek nem is léteznek.
A szervezet szerint a főügyészség mindenáron be akarja bizonyítani, hogy Malina Hedvig valamiben hazudott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.