Évente átlagosan 816 halálesetet okoz az influenza Szlovákiában

influenza

Évente átlagosan 816 olyan halálesetet regisztrálnak az országban, amit az influenza okoz. Az esetek több mint felét az influenzával közvetlenül összefüggésben levő szív- és érrendszeri betegségek okozzák – számolt be a nemzeti egészségügyi portál (Národný portál zdravia - NPZ)), amelyet a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) kezel.

„Az előző évekhez hasonlóan 2020-ban is keringési rendellenességek miatt szorultak a legtöbben kórházi kezelésre, ez a 151 593 kórházban kezelt beteg 15,5 százaléka" - tájékoztatott Alžbeta Sivá, az NCZI szóvivője. A 2020-ban kórházban fekvő betegek átlagéletkora 49,9 év volt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra hívta fel a figyelmet, hogy évente három-ötmillió ember kerül kórházba influenza miatt, és 290 000 és 650 000 ezer között mozog azoknak a pácienseknek a száma, akik belehalnak a légúti megbetegedésbe. A legújabb tanulmányok szerint az influenza szívelégtelenséget, szív-rohamot és sztrókot is kiválthat. „Tudományosan bizonyított, hogy az influenzavírus az erek belső falát támadja meg. Gyulladást okoz, ami érelzáródáshoz vezethet" – olvasható a portálon.

Az egészségügy portál tájékoztatása szerint az influenza súlyosbíthatja a krónikus obstruktív tüdőbetegséget és a cukorbetegséget, tromboembóliát, zavartságot, delíriumot, Guillain-Barré-szindrómát vagy encephalopathiát, illetve akut vesekárosodást okozhat, ami halálhoz vezethet. „Az influenza gyorsan terjedő fertőző betegség, és egyre több bizonyíték van arra, hogy kardiovaszkuláris megbetegedésekhez vezethet" - mondta Peter Hlivák, a Szlovák Kardiológiai Társaság elnöke.

Az NPZ közölte, hogy minden influenzajárvány során megfigyelhető a szív- és érrend-szeri szövődmények fokozott előfordulása. „Az influenza elleni védőoltás bizonyítottan 26-53 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri szövődmények veszélyét, és 56 százalékkal az ilyen betegségek okozta halálesetek számát. A szakemberek feltételezik, hogy az influenza elleni védőoltás ugyanolyan hatékony lehet az influenza okozta szívinfarktus megelőzésében, mint a dohányzásról való leszokás vagy a sztatinterápia a magas vérnyomás kezelésében" – fogalmaz a portál. Tavaly 5,7 százalékos volt az influenza elleni átoltottság Szlovákiában.

Az egészségügyi szakemberek szerint nem lehet tudni, hogyan alakul az idei influenzaszezon. Tekintettel azonban arra, hogy az elmúlt szezonban viszonylag visszaszorult ez a betegség, az NPZ szerint előfordulhat, hogy a fertőzés elterjedése járványt eredményez. „Nem tudjuk megmondani, erősebb vagy gyengébb lesz-e most a vírus, de idén nincsenek ellenanyagaink, mert tavaly nem találkoztunk az influenzavírussal. Feltételezhető, hogy nincs immunitás, ezért súlyosabb tüneteket okozhat a betegség" - mondta Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium szakértője.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?