Eva Kurrayovát bízták meg a NAKA vezetésével

NAKA illusztráció

Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány hétfőn Eva Kurrayovát bízta meg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetésével. Ezt a tisztséget az álláspályázat lezárulásáig fogja betölteni. A TASR hírügynökséget Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta hétfőn.

"Habozás nélkül bíztam meg éppen őt a NAKA vezetésével, hiszen előre akarja mozdítani a dolgokat, lelkesen végzi a munkáját, és hiszem, hogy a tisztességes és igazságos hozzáállása békés légkört teremt a NAKA-n belül" - közölte a rendőrfőkapitány, hozzátéve: a megbízott igazgatónő korábban a nyomozás és a vezetés terén is szerzett tapasztalatokat.

Kurryová 1999 óta szolgál a rendőrség kötelékében. Mostanáig osztályvezetői pozíciót töltött be a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnél, a gazdasági jellegű bűncselekmények kivizsgálására szakosodott.

A NAKA igazgatói pozíciója Branislav Zurian önkéntes lemondása után üresedett meg május közepén. Május végével Patrik Jurík igazgatóhelyettes is távozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?