Év végéig kiírják a tendert az R7-es építésére

Pozsony |

<p>Továbbra sem tett le a közlekedésügyi minisztérium arról az elképzelésről, hogy 2015 végén vagy legkésőbb 2016 elején megkezdődjön a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út pozsonyi szakaszának építése.</p>

A tárca tegnap bemutatta azt a céget, amely 6,1 millió euróért ad majd tanácsokat az építkezés során a közlekedési minisztériumnak. A tanácsadásra kiírt versenyt a legolcsóbb ajánlattal a PwC társaság nyerte meg.

Már most biztos, hogy a minisztérium év végéig a projekt kivitelezésére szóló tendert is kihirdeti, a beruházást magántőke bevonásával, PPP-projekt keretén belül fogják megvalósítani. Ez annyit jelent, hogy az egész építkezést egy magáncég vagy cégek konzorciuma fogja finanszírozni, majd a projekt befejezése után az állam fokozatosan, évtizedeken keresztül törleszti a beruházás költségeit.

„Ha semmi különös nem történik, s úgy folytatjuk a munkát, ahogy eddig, akkor év végéig a kormány elé terjesztjük a projektet, s a kabinet jóváhagyása után meghirdetjük a tendert” – mondta tegnap a közlekedésügyi tárca államtitkára, Viktor Stromček. Becslések szerint az összkiadások elérik az 1,4 milliárd eurót. A tanácsadó cég egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy pontosítsa a kiadásokat, segítsen a tender összeállításában.

A tervezett R7-es gyorsforgalmi út Dénesdtől a Slovnaft mögött vezetné a forgalmat a fővárosba, ahol rákötne a D4-es körgyűrűre – az első szakasz tehát még Somorjáig sem érne el. A közel 300 kilométer hosszú, Pozsonytól egészen Losoncig húzódó R7-es gyorsforgalmi út teljes hossza a legoptimistább elképzelések szerint is csak 10–15 éven belül készülhet el. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?