Európa legbátrabb asszonya

Történelmünk nőalakjai között különös és különleges helyet foglal el Zrínyi Ilona. Pozitív személyisége, sorscsapásokkal teli életútja, példás helytállása, egyedülálló hősiessége ennek bizonyítéka.

Ki is volt Zrínyi Ilona? Horvátországban, Ozalj várában 1643-ban látta meg a napvilágot. Édesapja a hazafias érzelmű, dúsgazdag gróf Zrínyi Péter volt, aki a török elleni harcokban jeleskedett és vitézségéért katonai vezető tisztséget, 1665-től pedig a „déli tartomány kormányzója, bánja” méltóságot nyerte el. Édesanyja Frangepán Katalin Anna, aki korának egyik legműveltebb asszonya volt. Nagy gondot fordított a családra és a négy gyermek (Petronella, Ilona, János és Auróra Veronika) nevelésére. „Magyarul nem tudott, férjével horvát nyelven társalgott.” A nagyasszony a horvát nyelvű imakönyvek és verses naptárak kiadásának is bőkezű támogatója volt.

A gyermek Zrínyi Ilona szeretetteljes főúri környezetben élt és nevelkedett. Az elemi ismeretek megtanulása mellett horvátul, magyarul, latinul, németül, „feltehetően dalmát és olasz nyelven is tudott”. A XVII. századi elvárásoknak megfelelően „elsajátította a sütés, a főzés, a hímzés tudományát. Sokat lovagolt, edzette testét, tudott bánni az íjjal és nyíllal is.” Nagyon szeretett olvasni. Sokszor felkereste apai nagybátyja, Zrínyi Miklós csáktornyai kastélyát, és órákig elidőzött a családi könyvtárban. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta a költő és hadvezér munkáit: a Szigeti veszedelmet, a Tábori kis tractát, a történelmi, hadtudománnyal kapcsolatos dokumentumokat és a vallási irodalmat is.

A különlegesen szép és művelt grófkisasszony hamarosan eladósorba került. Családja „rangjához megfelelő férjet keresett számára”. A számba jöhető sok gazdag és előkelő férjjelöltek közül édesanyja, Frangepán Katalin a hatalmas felvidéki birtokkal rendelkező I. Rákóczi Ferencet tartotta a legalkalmasabbnak. Elgondolása megvalósításához II. Rákóczy György özvegye: Báthory Zsófia, valamint Wesselényi Ferenc nádor és XIV. Lajos francia király segítségét is kieszközölte.

A korabeli szokásoknak megfelelően a fiatalok között hamarosan megtörtént az arcképcsere. Ezt követte néhány személyes találkozás. Az eljegyzésre pedig 1665 nyarán a trencsénteplici fürdőben magas rangú vendégek jelenlétében került sor.

„Politikai szándékból született meg ez a döntés”, mert a megkötendő frigygyel a Délvidék és a Felvidék két leggazdagabb családja rokoni kapcsolatba kerülhetett, amely az országegyesítési tervüket is megerősíthette.

Az eljegyzés után a fiataloknak (Zrínyi Miklós tragikus halálesete és a vasvári békekötés miatt) csaknem egy évet kellett várni a házasságkötésre. A gyász leteltével a két család az esküvői meghívókat befolyásos és gazdag főuraknak, egyházi méltóságoknak 1665 december végén, ill. 1666. január első napjaiban küldte szét. Báthory Zsófia, a vőlegény édesanyja meghívójában az alábbiakat olvashatjuk:

„az mi elsőszülöttünknek, szerelmes fiúnk, Rákóczy Ferenc, Erdélynek választott fejedelme, Magyarország részeinek ura, és székelyek ispánja... anyai javallásomból jegyzette el magának az méltóságos és nagyságos gróf Zrínyi Péter horvátországi bán uram szerelmes hajadon leányát, mely lakodalmi solemnitást az jövendő márciusnak első napján Zborói kastélyunkban Makovica vára alatt rendeltük meglenni. Munkács, 1666. január 7-én.”

„A pompázatos esküvő”-re 1666. március 1-jén került sor. A meghívottak először Bártfára érkeztek, ahol a város vezetése díszlakomát „adott a vendégek tiszteletére”. Ezután a násznép Makovica várába ment, ahol az esküvői szertartást Szelepcsényi György esztergomi érsek celebrálta. A vőlegény ekkor 21, a menyasszony pedig 23 éves volt. Az esküvői lakoma után a fiatal pár Munkácsra utazott, hogy az ifjú férj, I. Rákóczi Ferenc bemutathassa újdonsült feleségét az édesanyjának.

A házaspár ezután a sárospataki várba költözött, ahol I. Rákóczi Ferenc fejedelmi környezetet és százfős udvartartást biztosított feleségének. Emellett kedvenc tartózkodási helyük volt a szerencsi, a regéci, a makovicai, az ónodi és a sárosi kastélyuk is.

Kettejük boldogsága nem volt tökéletes és tartós. Báthory Zsófia és Zrínyi Ilona között a kezdetektől fogva olyan ellenszenv alakult ki, amely számos vita és harag forrása lett. A két különböző vérmérsékletű és felfogású asszony nézeteltérésének elsősorban politikai alapja volt. Az özvegy fejedelemasszony nem örült annak, hogy menye és rokonsága szeretett fiát is bevonta a Habsburg-ellenes összeesküvésbe. Báthory Zsófia nagyon féltette egyetlen fiát, és aggódott családjáért.

Egy év elteltével az ifjú feleség fiúgyermekkel ajándékozta meg a férjét. A gyermek a György nevet kapta; sokat betegeskedett, nemsokára meg is halt. Az elsőszülött csecsemő elvesztése nagy fájdalmat okozott Zrínyi Ilonának. 1671-ben újabb tragédia érte a családot. A sárospataki Sub Rosa teremben is szőtt Wesselényi-összeesküvés lelepleződött. A titkos szövetkezés tagjait letartóztatták. Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet, Nádasdy Ferencet és Wesselényi Ferencet a bécsújhelyi börtönbe zárták, majd kivégezték őket. Zrínyi Ilona édesanyját, két lánytestvérét Grazba vitték és apácakolostorba zárták. Frangepán Katalin itt lelkileg összeroppant, és hamarosan meg is halt. A hatalmas Zrínyi-birtokot pedig elkobozták. Az összeesküvés résztvevői közül csak I. Rákóczi Ferenc maradt életben. Báthory Zsófia közbenjárásával, 300 000 aranyforint váltságdíj kifizetésével, a Rákóczi-várak egy részének feladásával menekült meg a kivégzéstől. A kegyetlen sorscsapást méltósággal viselte Zrínyi Ilona. Hitt, bizakodott és remélt. A lelki megrázkódtatások miatt csaknem öt évig nem esett teherbe. Kimondhatatlanul boldog volt, amikor 1672-ben megszülte Julianna nevű kislányát. Négy év múlva pedig a borsi kastély emeletes sarokszobájában világra jött az áhított trónörökös, aki a Ferenc Lipót nevet kapta. Pár hónap elteltével újabb tragédia érte őket. I. Rákóczi Ferenc, az édesapa ismeretlen betegség következtében eltávozott az élők sorából. Zrínyi Ilona szíve ezer sebből vérzett. Minden öröme a kisfia volt.

„Három nő hajolt” a gyermek Ferenc bölcsője fölé. Az édesanyja, „a szép özvegy, akiből rendkívül eltitkolt robbanékonyság és szigor sugárzott... Drága gyöngyömnek, édes kincsemnek nevezte a csecsemőt.” A nagymama: az öreg fejedelemasszony. „Lefogyott, haja őszbe csavarodott, de megvédte a család uradalmát, kijátszva ellenségeit, felnevelte és megmentette fiát, hogy most elvesztette mindenét, minden reménye az unoka lett. Ferkónak nevezte a gyermeket.” A harmadik asszony a dajka: Csitári Jánosné Pap Marina volt, aki „hűséges, kedves lény volt”.

A gyász, a tragédia, a fájdalom, az özvegység azonban nem „gyengítették” el Zrínyi Ilonát. „Rendkívüli diplomáciai érzékkel elérte, hogy a gyermekei gyámja legyen, és helyettük viselhesse a Rákóczi-család közjogi méltóságait.” Sáros vármegye ispánjaként nagy gondossággal és odafigyeléssel végezte a csaknem kétmillió katasztrális holdat kitevő birtok gazdasági ügyeit. Mindent megtett, hogy fiának megszerezhesse a Német-római Szent Birodalom hercege címet is.

A nehéz, felelősségteljes és férfias munka mellett „gyengéden, bensőséges anyai szeretettel nevelte gyermekeit”. A felnövekedő Rákóczi-gyermekek édesanyjuk irányításával Patakon ismerkedtek meg a környező világgal, annak szépségeivel és rejtelmeivel. A nagyasszony nevelési módszere igen hatásos volt. A mások iránt érzett felelősség és a munka végzéséhez szükséges kötelességérzet felismerése, tudatosítása, elmélyítése érdekében „a virágoskertben elkülönített egy részt a kisaszszony és az úrficska gondozására. Az úrficska első kötelességét a természet adja, és tőle kapja az első komoly büntetést is. A kert már felelősség. Gondozni, öntözni kell. Ha lusta, hanyag a kertész, elgazosodik a kert, a virágok elszáradnak, örökre végük.”

Közben az 1670-es évek végén a Felvidéken kuruc szabadságharcosok kezdtek szervezkedni a Habsburg elnyomás ellen. Vezérüknek a Felvidék tekintélyes főurát, Thököly Imrét választották meg. A kurucok katonai akciói egyre sikeresebbek voltak, vezérük népszerűsége pedig nőttön nőtt.

Zrínyi Ilona, „a szép özvegy” 1678-ban valószínűleg a szentmiklósi kastélyában ismerkedett meg a kuruc vezérrel. Thököly kellemes külsejű, magas, jó modorú férfi volt. A 14 év korkülönbség ellenére a szimpátia kölcsönös lett, és hamarosan égő szerelemmé változott. Thököly 1679-ben az özvegyhez írt levelében megvallotta érzelmeit: „Talán én is rövid nap az szent békesség meglétével személy szerint Nagyságodnak udvarolhatok...”

A gyermek Rákóczi tudomásul vette anyja kapcsolatát. „Nagy lelkeken is erőt vesz a szerelem hatalma” – írta később a Vallomásaiban.

Zrínyi Ilona és Thököly Imre szerelmét azonban Báthory Zsófia, a bécsi udvar, bizonyos egyházi és világi személyek kifogásolták, és különféle indokokkal szerették volna megakadályozni a házasságkötést. Szerencsére nem sikerült!

1682. június 15-én a munkácsi vár kápolnájában a 39 éves, feltűnően szép, katolikus özvegy örök hűséget esküdött a 25 éves, jóképű, magas, nőtlen, evangélikus Thököly Imrének. Az ünnepélyes szertartást Thököly lelkésze: Lipóczy Miklós végezte. Az esküvő után az új férj hivatalosan is átvette a várat és feleskette a várőrséget. Ezután igen alapos belső és külső felújítási munkálatokkal (új tetőzet, sáncárok magasítása, csatornák kitisztítása stb.) erősítette meg a várat. „Zrínyi Ilona szerelmes feleség és kiváló társ is volt.” Figyelemmel kísérte férje hadműveleteit, kiváló diplomáciai képességével, hatékony tárgyalásokkal segítette politikáját. Az esküvő előtt a kurucok vezére Habsburg-ellenes szövetségre lépett a török pasával, és 1683-ban közös erővel megindult a több ezer fős hadsereg Bécs elfoglalására. Thököly és a törökök hatalmas vereséget szenvedtek. Ezután a Habsburgok létrehozták a Szent Ligát, és megkezdődött a törökök másfél évtizedig tartó kiűzése. 1685-re a kaftános fejedelem hatalma összeomlott. „A kurucok minden erősségüket elveszítették.”

Október 15-én a váradi pasa Thököly hadvezért vasra verve Temesvárra vitette. Zrínyi Ilona gyermekeivel együtt a munkácsi várban maradt.

1685-ben a császári hadak vezére, Caprara egymás után foglalta viszsza a felvidéki városokat (Kassa, Makovica, Regéc, Sárospatak), és „karácsonyi ajándékként Munkács várát szerette volna átnyújtani” I. Lipót császárnak. Jól felszerelt hadserege megérkezett Munkácsra és ostromgyűrűbe fogta a várat. A császári katonák sáncokat emeltek, megakadályozták a ki- és bejárást; a vízellátást is megpróbálták tönkretenni. A megerősített vár azonban tartotta magát. A háromezer fős védelmet Thököly hűséges és tapasztalt katonái biztosították. A harcok során több alkalommal kitörtek a várból, és nagy veszteséget okoztak az ellenségnek. A hős asszony férfias bátorsággal állt a várvédők élére, irányította a harcokat, az ellátást, gondot viselt a sebesültekre, és óvta a vár lakóinak életét.

A fejedelemasszony és a várvédők állandó kapcsolatban maradtak a környékbeliekkel és Thököly Imrével is.

1686. március 10-én Caprara személyesen megérkezett Munkácsra, és levelében a vár feladására szólította fel a hős asszonyt. Zrínyi Ilona nagyhatású válaszlevele bejárta és megrendítette egész Európát. Ebben a következőket olvashatjuk:

„... A vár gyermekeimé, s mivel fegyverviselésre alkalmatlanok, nekem az anyjuknak kell megvédelmeznem. Istennek és a keresztény világnak ítéletére hagyom: fegyverrel és erőhatalommal rátörhetnek-e az árvák javaira? Inkább a nyugalmat választanám és szívesebben élnék békességben. Nem illik nememhez a harc, de az ostrom nem rettent. Bizonyos, hogy Őfelsége dicsőségét, sem Exellenciád hírét nem növeli, ha gyermekek és gyenge asszony ellen harcol...”

A munkácsi nagyasszony a környező országok rokonszenvét elnyerte. Francia és holland újságok címlapjain jelent meg a hír:

„Ragotzi hercegnő nem adja meg magát!”

„Helena Zrínyi Európa legbátrabb asszonya!”

A lengyel városok piacterein a röplapárusok kiáltozták: „Helena Zrínyi! Kivívta az egész keresztény világ csodálatát!” XIV. Lajos francia király kijelentette: „Európa legbátrabb aszszonya!” Francia képújság-lapban talpig fegyverben, spanyol színdarabban pedig égő bástyák előtt ábrázolták.

Egyedül Caprara császári hadvezér nem hatódott meg. Még szorosabbra fogta a vár körül az ostromgyűrűt, és elrendelte a vár minden oldalról történő lövetését. Az ágyúk éjszaka sem hallgattak el. Ekkor a fejedelemasszony „a vár fokára kitűzette az ellenállás vörös zászlaját, és az őrséget kitartó védelemre” buzdította.

Különös hangulatban került sor a gyermek Rákóczi 10. születésnapjának megünneplésére. Az ifjú fejedelem számára egy életre szóló élményt jelentett édesanyja elszántsága, helytállása, lelkiereje és bátorsága. A tanulást is elhanyagolta, mert annyira érdekelték a hadi események.

Május 22-én a várban újabb meghitt ünnepségre került sor. A nagyaszszonyt névnapja alkalmából gyermekei és a vár védői köszöntötték. Julianka és Ferenc szeretetétől nagyon meghatódott, és egy levelében a következő szép gondolatot írta:

„Isten soha ne adjon anyjának jobb gyermekeket, mint azok még eddig az ideig voltak, soha nem tapasztaltam egyebet bennük az igaz szeretetnél és az engedelmességnél hozzám...”

A mindennapos csatározások mellett felerősödtek a diplomáciai levélváltások is. Zrínyi Ilona többször kérte az időközben kiszabadult férje katonai segítségét. Caprara öt hónapos kemény és kegyetlen hadművelete nem hozott sikert. A világpolitikai helyzet miatt a császár elrendelte a csapatok visszavonását.

A várvédők így kis időre fellélegezhettek. Örömük nem tartott sokáig. Novemberben Caraffa tábornok személyében új parancsnoka lett a felső-magyarországi hadvezetésnek. A Habsburg-hadvezér levélben szólította fel a nagyasszonyt a vár feladására. Mivel nemleges választ kapott, kegyetlen eszközökkel (a környék falvainak felégetése, az eperjesi vésztörvényszék stb.) próbálta megadásra kényszeríteni a várvédőket. Zrínyi Ilona nehéz helyzetében leveleket és követeket küldött sokfelé, hogy segítséget kérjen. Thököly felmentő seregével csak Nagyváradig jutott el.

Reménytelenségében döntött úgy, hogy a várat feladja. Diplomáciai tárgyalásaival elérte, hogy a császár jóváhagyásával emelt fővel hagyhassák el Munkács várát. Az alku szerint a vár védői amnesztiát kaptak. A hatalmas birtok a Kamara kezelésébe került. A Rákóczi-árvák pedig gyámság alá kerültek.

1688 januárjában Zrínyi Ilona 44 éves volt. Összeszedte maradék legendás ékszereit, könyveit ( horvát és magyar nyelvű Biblia stb.), a Boldogságos Szűzet ábrázoló szentképeit és gyermekeivel elindult Bécs felé. A császárvárosban kegyetlen dolog történt. Gyermekeitől elszakították.

„Amikor Zrínyi Ilona megtudta a kegyetlen határozatot, hogy gyermekeit elveszik tőle, halálra sápadt és anyai fájdalmában majdnem eszét vesztve bujdosott szobáiban, hangos sírással, mint kölykeitől megfosztott oroszlán.”

Fiától rövid búcsút vett. Soha többé nem találkoztak! Később engedélyezték, hogy leányával együtt lakjon az Orsolya-rendi apácazárdában.

Bécsi tartózkodása alatt magas rangú tisztviselők segítségét kérte, hogy levelezhessen, ill. eljuthasson férjéhez.

Csaknem négy év elteltével sikerült elérnie, hogy a Thököly által elfogott Heissler tábornokért és Doria ezredesért cserébe újból szabad lehetett. Elutazása előtt kérte a császárt, hogy fiától elbúcsúzhasson. Nem engedélyezték. Ekkor írt szeretett gyermekének egy latin nyelvű búcsúlevelet, amely a fejedelemasszony nagy hatású anyai végrendelete is:

„Isten áldása legyen rajtad édes fiam, Ferenc! Meg kell vallanom, hogy eleitől fogvást mind a mái napig az én dolgaimban nem az emberi, hanem az isteni gondviselés és akarat volt a vezetőm... Semmi sem esik nékem olyan súlyosan, mint tőled, legkedvesebb fiamtól elszakadnom... Ne búsulj azon édes fiam, hogy javaid idegen kézen vannak, s hogy pusztán állnak. Újra helyrehozhatod azokat. Nincs a világon dícsőbb dolog, mint a becsületes név s a jó hír...Becsüld az embereket, szívesen társalogj az idegenekkel... Aki másokat megbecsül, maga magát becsüli... Bárhová vet a sors, maradok mindenütt a te forrón szerető anyád: Zrínyi Ilona.”

1692 januárjában császári kísérettel indult el, hogy találkozzon évek óta nem látott férjével. Utazása során rövid időre megpihent Tokajban és Sárospatakon. Férjével Újpalánkán találkozott. Majd Pozsarevác, Konstantinápoly volt a szálláshelyük. A bujdosás éveiben szerető, gondoskodó feleség volt. Vérzett a szíve szeretett fiáért. Utolsó éveit Nikomediában, a „Virágok völgyé”-ben töltötte.

Súlyos betegséget kapott, amelyből már nem volt felgyógyulás. 1703. február 18-án, 60 éves korában távozott az élők sorából. Utolsó gondolatai is a fiához szálltak. Koporsóját Konstantinápolyba szállították, és Zrínyi Ilonát Zsuzsanna nevű kislánya mellé temették.

Temetéséről a konstantinápolyi francia nagykövet az alábbiakat írta:

„Az ablakok és az utcák zsúfolásig megteltek... a templomban alig fértünk... a falakon Magyarország, Erdély és a hercegnő családi címerei... olyan hercegnő volt, aki erényeivel és lelkületével inkább, mint születésével nyert kiváltságot.”

A nagyasszony végső nyughelye 1906. október 29-től a kassai Szent Erzsébet-dóm altemplomában van, ahol szeretett fia, II. Rákóczi Ferenc, József nevű unokája, valamint a bujdosók hamvaival együtt alussza örök álmát.

Európa legbátrabb asszonya: Zrínyi Ilona nőiessége, anyasága, önfeláldozása, kiváló diplomáciai érzéke, felkészültsége, bátorsága, boldogságvágya, a sorscsapások méltósággal történő elviselése, az emberekkel való bánásmódja, hazaszeretete példa lehet a XXI. század embere számára is.

Elhangzott Kassán, a 2003. október 17–19-én tartott Rákóczi-konferencián, melyet a Magyar köztársaság Kulturális Intézete és a Szlovákiai Magyar pedagógusok Szövetsége rendezett