Esztergomi sumo-győzelem

Esztergom. A szeptember 4-i Sumo Magyar Bajnokságon a város csapata háromévi várakozás után végre elérte azt, amire eddig készültek: megnyerték a csapatviadalt. A Leányfalun rendezett megmérettetésen az Esztergomi Birkózó SE a döntőben a szolnoki sumósokat múlta felül.

Esztergom. A szeptember 4-i Sumo Magyar Bajnokságon a város csapata háromévi várakozás után végre elérte azt, amire eddig készültek: megnyerték a csapatviadalt. A Leányfalun rendezett megmérettetésen az Esztergomi Birkózó SE a döntőben a szolnoki sumósokat múlta felül. Major Gyula, az esztergomi egyesület vezetője elmondta, a helyezések kialakulásában nagy szerepe volt annak, hogy a csapatokban milyen sorrendben szerepeltek a versenyzők. Ez a sorrend döntötte el, hogy az egyes versenyzőknek kivel kell megküzdenie az ellenfél táborából. A szerencse ezúttal melléjük állt, a 2:1 arányú győzelem egyúttal az első helyet is jelentette a csapatok közötti rangsorban.

Esztergom színeiben induló versenyzők az egyéni összecsapásokban is szép sikereket értek el. A férfiak között Major Gyula 115 kg-ban első lett, Fekete Zoltán 86 kg-ban, Klányi János pedig 115 kg-ban szerezte meg a harmadik helyet. A sumós esztergomi hölgyeknek is jutott két bronzérem Dankó Mónika és Erős Adrienn egyaránt harmadik lett. A leányfalui bajnokság tulajdonképpen válogató versenye volt a novemberi, risa-i (Németország) világbajnokságnak, ahol Major Gyula is felveszi majd a harcot a világ számos országából érkező versenyzővel. A világbajnokságon Magyarország legjobbjai indulnak, a csapat öszszeállítása sorrendben: Libor Dezső 190 kg, Tóth Barnabás 170 kg és Major Gyula 115 kg. A két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon közel 46 ország válogatottjai vettek részt, ahol magyar bronzérem született. Major Gyula szerint most is esélyesek a dobogós helyezésre, amiért a jól felkészült és erős mongol, holland, lengyel és orosz sumosokkal kell majd megküzdeniük.

A magyar bajnokság után megkérdeztük az egyik esztergomi versenyzőt, Dankó Mónikát a versenyen elért eredményeiről. A 20 éves sumo birkózó lány elmondta, hogy számára a harmadik hely azért értékes, mert régi ellenfelét sikerült maga mögé utasítania, amiatt viszont szomorú volt a sportoló, mert egy korábbi sérülés miatt nem tudott a küzdelemben maximálisan teljesíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?