Érvénytelen a népszavazás

népszavazás 2023
Pozsony |

Az összes szavazókör összeszámolása után az látszik, hogy 27,25 százalékos a részvételi arány. A referendum azonban csak akkor lett volna eredményes, ha a szavazásra jogosultak fele az urnákhoz járult volna.

A szavazókörökből érkező jegyzőkönyvek 100 százalékának feldolgozása után az látszik, hogy a választásra jogosultak 27,25 százaléka vett részt a népszavazáson. Ez 1 193 198 szavazót jelent. Ebből 97,51 százalék, azaz 1 163 586 személy szavazott igennel, 18 398-an pedig nemmel szavaztak (1,54 százalék). A leadott szavazólapok 0,86 százaléka (10265 darab) érvénytelen volt.

Az előrehozott parlamenti választás lehetőségének bevezetéséről szóló népszavazás így sikertelen, hiszen az eredményesség feltétele nagyon szigorú. Ahhoz ugyanis, hogy a referendum érvényes legyen a választásra jogosult polgároknak 50 százaléka plusz egy fő kell, hogy részt vegyen rajta. Ez hozzávetőlegesen 2,2 millió választót jelent. Az érvényességhez továbbá szükséges, hogy a szavazáson résztvevő polgárok fele plusz egy fő „egyirányba” voksoljon, tehát vagy az igent, vagy a nemet jelölje be.

A népszavazáson a választók egy szavazólapot kaptak, amelyen a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e azzal, hogy népszavazással vagy a parlament döntésével idő előtt véget lehessen vetni a törvényhozás választási időszakának?” 

A referendum lebonyolítása az adófizetőknek 9–10 millió eurójába kerülhetett. Ezzel együtt az is igaz, miután a parlament decemberben megvonta a bizalmat Eduard Heger (OĽaNO) kormányától, mostanra szinte minden politikai erő arra törekszik, hogy előrehozott választást lehessen tartani. Jelenleg csak az kérdéses, hogy erre szeptember végén vagy júniusban kerülne-e sor, illetve, hogy milyen jogtechnikai megoldást alkalmazzanak. A parlament által előmozdított előrehozott választással kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy ezt a folyamatot a nagyobb parlamenti pártok elvben akár meg is akaszthatják.

A népszavazás részleteiről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?