Erősebbé tenné a régiók hangját

Egyetlen komolyabb változás történt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) hét végi komáromi tisztújító kongresszusán a párt szűkebb vezetésében: az Országos Tanács (OT) elnöki tisztét Farkas Páltól a rimaszombati parlamenti képviselő, Komlósy Zsolt veszi át. A kilenc, úgymond tisztséggel bíró elnökségi tag közül ő az egyedüli, aki nem nyugat-szlovákiai.

Talán hangsúlyosabbá tehetjük azokat a véleményeket, amelyeket a közép- és kelet-szlovákiai küldöttek fogalmaznak meg Dömötör Ede felvételeMár négy éve is indult Farkas Pál ellenében az Országos Tanács elnöki posztjáért, akkor sikertelenül. Most miért gondolta úgy, hogy újra meg kellene próbálnia?

Négy éve is azért indultam, hogy a közép-szlovákiai régió is képviselve legyen a vezetésben. Most is az volt a régió követelése, hogy ne csak Nyugat-Szlovákiából kerüljenek pozícióba emberek, hanem keletről és középről is képviseltessék magukat a vezetésben. Négy év elteltével úgy gondoltuk, esélyünk van arra, hogy ezt véghez vigyük.

Ön szerint most mi volt az a plusz, amivel sikert ért el?

Akkor kiéleződött a párton belül a regionális elv körüli vita. Azóta viszont eltelt egy kis idő, s a parlamenti választások és a párton belüli tisztségek elosztása során is érezhető volt, már van készség arra, hogy érvényesüljön a regionalizmus elve is. Egyébként a párt elnöksége is javaslatot tett arra, hogy külön legyenek megválasztva a keleti és a közép-szlovákiai elnökségi tagok. Mi pedig sikeresen meg tudtuk szólítani a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járás küldötteit is, hogy támogassák jelölésemet.

Mi az, amit mindenképpen másként csinálna, mint eddig Farkas Pál?

Nem hiszem, hogy mindenképpen másként kell csinálni a dolgokat, mint eddig. Úgy szeretném folytatni a tevékenységet, hogy továbbra is jól működjön az Országos Tanács. Elképzelhető, hogy a stílus változni fog, hiszen emberek vagyunk; a levezetésben, az elnöklésben bizonyára más lesz a stílusom, mint az eddigi elnöké volt. Ám az Országos Tanács, mint a párt legfelsőbb szerve a két kongresszus között nagyon fontos intézmény, tevékenysége nem csak attól függ, hogy ki az elnöke. Nagy változásra, azt hiszem, nem kell számítani, tenni fogjuk a dolgunkat.

Megválasztása által várható valamiféle politikai irányváltás az MKP-n belül?

Nem hinném. Az Országos Tanács tagjai adottak, a kongresszus tudomásul vette az OT összetételét, ilyen szempontból a regionalizmus biztosítva van. Ám lehet, hogy bizonyos hangsúlyok helyenként máshova kerülnek, talán hangsúlyosabbá tehetjük azokat a véleményeket, amelyeket a közép- és kelet-szlovákiai régióból megfogalmaznak a küldöttek.

Eddig minden inkább feltételes módban hangzott el. Mik azok a feltétlen prioritások, amelyeket az elkövetkezendő négy évben mindenképpen el szeretne érni?

A politikai célokat nem én fogom megfogalmazni, azok egyrészt benne vannak a párt programjában, másrészt az OT mint kollektív szerv fogja ezeket eldönteni. Bírálatként elhangzott az elmúlt időszakban, hogy az OT, mint a párt második legfelsőbb szerve, nem eléggé volt független az elnökségtől, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nem volt eléggé önálló. Azok a vélemények, amelyek a tanácsban elhangzottak, nem igazán kaptak visszhangot, emellett az elnökség bizonyos döntéseket előre meghozott, és ezeket tárta a tanács elé. Ezért az OT-nak az alapszabályban rögzített súlyát kellene kidomborítani, hogy valóban úgy működjön, mint a párt legmérvadóbb szerve a kongresszusok közt a napi politika kialakításában.

Többen úgy vélik, azáltal, hogy önt megválasztották az MKP szűkebb vezetésébe, illetve megszüntettek három alelnöki posztot, ami által 12-ről kilencre csökkent az országos tisztségviselők száma, a volt együttélésesek előbbre törtek, hiszen most az anyapártok szerinti leosztás úgy néz ki, hogy öt volt együttéléses, négy volt MKDM-es szerepel a szűkebb vezetésben, míg a volt MPP-sek teljesen kiszorultak. Ön is így értékeli?

Nem hiszem, hogy ezt így kell értékelni, szeretnénk már végre elfelejteni az elődpártokhoz való viszonyt, tartozást. Én személy szerint egyáltalán nem érzem azt, hogy volt együttélésesek, vagy MKDM-esek, vagy MPP-sek fognának össze valami ellen. Most már annyira jelentéktelen, hogy ki melyik párthoz tartozott korábban, hiszen keverednek a vélemények, nincs már volt pártok szerinti egység, teljesen más törésvonalak mentén alakulnak ki a csoportosulások a párton belül. Ezek a csoportok nem egymás ellen alakulnak, hanem valamiért.

AZ MKP ELNÖKSÉGE

Négy helyen változott az MKP 19 tagú vezetésének összetétele. Megőrizte helyét Bugár Béla, Duka Zólyomi Árpád, Duray Miklós, Csáky Pál, Bárdos Gyula, Harna István, Szigeti László, Bauer Edit, Bastrnák Tibor, Berényi József, Gyurovszky László, Kvarda József, A. Nagy László, Köteles László és Zachariáš István. Új tag Komlósy Zsolt, Miklós László, Simon Zsolt és Farkas Iván. Kiesett viszont az elnökségből Farkas Pál, Fehér Miklós, Hamerlik Richárd és Száraz József. (-rn-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?