<p>Elutasítja a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), hogy a nemzeti vezér, Ján Slota részeg lett volna a párt hét végi kelet-szlovákiai rendezvényén, amelyen az SNS újabb kettős keresztet avatott fel. Jana Benková, a párt szóvivője leszögezte: Ján Slota ugyan beismerte, hogy megérkezése után elfogyasztott egy kis ribizlibort, de „ez még nem jogosítja fel az újságírókat arra, hogy szavait saját fantáziájuk szerint módosítsák“.</p>
Erjedésnek indult a Slota által megivott ribizlibor
Slota indulatos beszédében például Hitlerhez hasonlította a magyar diplomácia vezetőjét, Göncz Kingát, majd kijelentette: „Nem engedünk ennek az óriási nyomásnak, melyet déli szomszédaink gyakorolnak ránk Budapestről, ahol az a kócos asszony van, aki valóban kócos. Ő fenyegeti azt a miniszterelnököt, akinek a lába nyomába sem ér. Az a szerencsétlen.“ Benková a lapunknak elküldött tegnapi nyilatkozatában hihetetlennek nevezte, hogy az újságírók nem fogták fel Slota mondanivalójának lényegét és azt, hogy senkit sem támadott, csupán reagált arra, hogy Göncz Kinga múlt héten berendelte Szlovákia budapesti nagykövetét.
„Csak azért tette ezt, mert nem tudta magának megmagyarázni, miért tanulnak Szlovákiában a diákok az iskolákban szlovákul, a földrajzi neveket is beleértve“ -tette hozzá Benková. Göncz Kinga tegnap egy rádióműsorban elmondta: vélhetően belpolitikai célokat szolgál Szlovákiában az ismét erősödő magyarellenesség. Slota kijelentéseire viszont érdemben nem akart reagálni. Robert Fico kormányfő tegnap ugyan elhatárolódott a nemzeti vezér megnyilvánulásától, ugyanakkor hozzátette: jobb lenne, ha a közvélemény „a lényegre figyelne“, ami szerinte az, hogy „a magyar külügyminiszter ultimátumot adott Szlovákiának“.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.