Érdemes az egyetemista hallgatóknak ellenőrizni, folytatódik-e ősszel a tanulmányi programjuk

Pozsony |

Az új szabályok szerint a felsőoktatási intézmények megszüntetik azokat a tanulmányi programokat, amelyeket kilátástalannak minősítettek.

A hallgatók az egyetem honlapján, a tanulmányi osztályokon vagy a diákparlamentek és az akadémiai szenátusok képviselőitől tájékozódhatnak a tanulmányi programjuk folytatásáról – mondta Robert Redhammer, a Szlovák Felsőoktatási Akkreditációs Ügynökség (SAAVŠ) igazgatótanácsának elnöke.

Ha a program szeptemberben megszűnik, a főiskolának, illetve az egyetemnek fel kell ajánlania a hallgatónak, hogy egy másik, kapcsolódó programban szerezzen diplomát, ha viszont nincs ilyen, akkor egy hasonló szakon szükséges elvégezni a tanulmányokat.

Azt láttuk, hogy a szakok körülbelül egyharmadára nem voltak beiratkozva hallgatók, ami azt jelenti, hogy az egyetemek már eljutottak a szelekcióig, és előkészítették a tanulmányi programokat a szűkítésre

– tette hozzá Redhammer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?