EP-választás: bemutatta jelöltjeit a Smer

smer k

Monika Beňová lesz a párt listavezetője, a második helyen Ľuboš Blaha, a parlament alelnöke szerepel.

Robert Fico kormányfő közölte, amennyiben Blahát megválasztják az Európai Parlamentbe, akkor távozni fog a plénumból, helyét valaki más fogja átvenni.

A Smer színeiben indul még harmadik, illetve negyedik helyen Erik Kaliňák, valamint a dezinformációs színtéren jól ismert Judita Laššáková, aki régóta együttműködik az interenetes agresszor és antiszemita Daniel Bombiccal, azaz Danny Kollárral. A lista ötödik pozíciójában Katarína Roth Neveďalová szerepel.

Nem engedhetjük meg, hogy olyan embereket válasszanak az Európai Parlamentbe, akik gyűléseket hívnak össze, amelyeken a szlovákiai EP-képviselők ráveszik az uniós intézményeket, hogy ártsanak Szlovákiának. Ez történik ma

– mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Fico.

A kormányfő hozzátette, elvárja párttársaitól, hogy amennyiben bejutnak az EP-be, ellenezzék azt a javaslatot, melynek révén elvennék a vétójogot a tagállamoktól. Fico megismételte, a Smer továbbra is egyértelműen kiáll az illegális migrációval szemben.

Az EU bővítésével kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette, a Smer EP-képviselői gondoskodni fognak arról, hogy az uniós csatlakozás politikai kritériumai ne élvezzenek elsőbbséget. Fico szerint nem fordulhat elő, hogy egy olyan ország csatlakozzon, amely nem áll készen a tagságra.

A Smer hivatalosan május 1-jén kezdi meg az EP-választással kapcsolatos kampányát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?