Energia-mentőövet dobnak a vállalkozóknak

Heger-kormány

A vállalkozók hatalmas felháborodását követően az ügyvezető Heger-kabinet a hétfői ülésén végre elfogadta azt a rendelet, amelynek köszönhetően segíthetnek az energiaszolgáltatók indokolatlanul magas előlegszámlái miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokon.

A kormányt és a gazdasági tárcát az elmúlt napokban rengeteg bírálat érte amiatt, mert nem foglalkozott eléggé a kisvállalkozások magas energiaáraival. A probléma amiatt merült fel, mert az állam ugyan nem tagadta meg a segítséget a vállalkozásoktól, ezt azonban úgy tette volna meg, hogy a vállalkozásoknak előbb ki kellett volna fizetniük a számlákat, és utána kártérítést kérni az államtól. Sok vállalkozásnak azonban nincs annyi készpénze, hogy ezt megengedhesse magának. A tavalyi összegnek a többszörösét tartalmazó előlegszámlák miatt így néhány vállalkozás máris elbocsátásokat és üzembezárásokat jelentett be. Mindeközben a gazdasági miniszter, Karel Hirman többhetes egzotikus üdülésen vett részt, a hosszas halogatást követően így január 16-ra, hétfőre halasztották a kormányülést, amelyen végül megszületett a döntés.

Új számlák

Eduard Heger ügyvezető kormányfő szerint a hétfőn elfogadott kormányrendelet alapján a kisvállalkozók, az eddig megkapott, csillagászati összegeket tartalmazó előlegszámláik helyett a szolgáltatóiktól új előlegszámlákat kapnak majd, amelyeknek már tükrözniük kell a tavaly elfogadott szabályokat. Ezek szerint a villamos energia esetében megawattóránként (MWh) 199 eurós, a gáz esetében pedig 99 eurós árplafont szabtak meg. Az említett árplafon és a szabályozott árak közötti különbséget az állam téríti meg az energiaszolgáltatóknak. A vállalkozásoknak Heger szerint meg kellene várniuk a kiigazított számlákat, mielőtt előleget fizetnének az energiára. „Amit azonban ki kell fizetniük, azok a decemberre szóló számlák, amelyeket még a tavalyi árak alapján állítottak ki, így meg kell őket téríteni” – tette hozzá Hirman. A gazdasági miniszter arra is emlékeztetett, hogy február folyamán az általa vezetett tárca támogatási felhívást indít minden más vállalkozó, valamint különböző szervezetek, intézmények és a közigazgatás számára. Ezek a minisztérium által tavaly kifizetett energiaár-kompenzációk. „A program az idei év első negyedévében is folytatódik, a maximális támogatás 100 ezer euróról 200 ezer euróra emelkedik” – állítja Hirman.

Sulík visszavág

Eduard Heger a közszolgálati rádió hétvégi vitaműsorában a vállalkozókat tette felelőssé a kialakult helyzetért, szerinte ugyanis ezek nem tájékoztatták őket időben arról, hogy gondjaik lesznek az energiaszámlák kifizetésével. Richard Sulík, az SaS elnöke, volt gazdasági miniszter ugyanakkor Heger állításait felháborítónak tartja. „Nem az a probléma, hogy a vállalkozók nem reagáltak időben, hanem az, hogy Karel Hirman gazdasági miniszter nem fejezte be az általunk megkezdett munkát” – mondta az SaS elnöke. Szerinte Hirman már tavaly ősszel készülhetett volna erre a problémára, hiszen mindent tudott róla, ráadásul Sulík és az államtitkára, Karol Galek minden szükséges alapanyagot átadott az új tárcavezetőnek. A vállalkozóknak nyújtott állami támogatási programot, amelyet Sulík szerint már tavaly augusztusban véglegesítettek, a Hirman által vezetett tárca csak december 29-én küldte el Brüsszelbe jóváhagyásra. „Karel Hirman az elmúlt négy hónapot végigaludta. És nagyon sajnálom, hogy a kis- és középvállalkozások, amelyek több mint egymillió embert foglalkoztatnak, fogják megfizetni mindennek az árát” – tette hozzá Sulík.

Elégedetlen vállalkozók

Hogy Sulík nem túloz, azt a szlovákiai pékek szakmai szervezete is megerősítette, amely szerint a kormány tétlensége miatt rengeteg vállalkozás került veszélybe. „Általában négyszer magasabb előlegszámlák érkeztek, de vannak, akik az eddiginél tízszer magasabb számlát kaptak. Az újévi áremelés olyan sokkszerű volt, hogy soha nem látott mértékű bezárási hullám fenyegeti a kis és közepes pékségeket szerte az országban. Egyúttal arról értesültünk, hogy az üzletláncok a pékáruk helyben sütésének megszüntetését tervezik, mert az előállítási költségek jóval meghaladják a valódi pékségektől kapott árukét. E két tényező miatt elképesztő hiány léphet fel kenyérből és kifliből, és ez a behozatal növekedéséhez vezethet” – állítja Milan Lapšanský, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének (SZPCC) az elnöke. A szakmai szervezet vezetője szerint „az ország ideiglenes vezetésével megbízott politikusoknak meg kell érteniük, hogy bár nekik a hatalmon maradás, illetve az előrehozott választás kérdése a legfontosabb, a fizetéseiket még mindig a vállalkozók és a polgárok állják”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?