Emberi jogok: nehéz terep?

Az ország küszöbönálló Európa tanácsi elnöksége alatt ez kétszeresen kiemelt elvárás. Az eddig „bevált” honi gyakorlat alapján viszont az is kiderülhet, hogy nálunk még messze az az idő, amikor a politikai erők és a civil szervezetek képesek lesznek arra, hogy ne csak a másik felelősségérzetének hiányáról beszéljenek, hanem a sajátjukról is. A menekültek közelgő világnapja (június 20.) jó alkalom arra, hogy Zuzana Števulovával, az Emberi Jogi Liga szlovákiai irodájának vezetőjével ezt a kérdéskört is feszegessük.

A menekültekkel kapcsolatos mostani dilemmák egyik síkja erkölcsi: hajlandók vagyunk-e segíteni a szorult helyzetbe sodródott embereken; a másik szempont elsősorban gyakorlati: megvannak-e az eszközeink ahhoz, hogy az európai menekültkrízist kielégítően kezelni tudjuk?

Az utóbbi felvetésre határozott igen a válaszom, a kérdés erkölcsi vetületének kézenfekvő megoldása pedig egyéni belátás, emberiesség és főként lelkiismeret dolga. Egyébként erre utal a menekültek világnapja is, ami távolról sem a háborús veszélyek és az üldözések elől, újabban a klímaváltozás és a természeti csapások miatt menekvők egyfajta glorifikálása, hanem történelmi hátterű emlékeztetés az 1951-ben kötött nemzetközi menekültügyi egyezményre. Ez a dokumentum éppen 65 esztendeje azért született, mert még öt-hat évvel a második világháború befejezése után is sok-sok háborús menekült jogi státusa volt rendezetlen. A világ akkoriban a mára tévesnek bizonyult meggyőződésben élt, hogy már nem alakulnak ki újabb nagy háborús tűzfészkek, ahonnan az életét mentő vagy üldözött lakosságnak tömegesen menekülnie kellene. Sajnos, az élet másként hozta, és az utóbbi években rendre növekszik a földönfutók száma. Ilyen kényszerhelyzet jelenleg mintegy 60 millió embert érint. Ez óriási szám, még ha tárgyilagosan hozzáfűzzük is, hogy a migráció ősidők óta része az emberiség történetének. Természetesen, modern korunkban más megítélés jár a menekültjogi státusra valóban jogosultaknak, illetve ettől eltérő, árnyaltabb jogi elbírálás vonatkozik az egyéb okokból érkező bevándorlókra. Jelentősen nehezíti a tavaly nyár óta kialakult helyzetet, hogy az európai menekültválságot érzelmileg túlfűtött, gyűlölködéstől sem mentes hangulat övezi.

Amióta Európa több pontján már-már farsangol a populizmus, azóta a nemzetközi emberi jogi szerződéseknek is nehezebb érvényt szerezni?

Sokkal nehézkesebb. Noha az egyetemes emberi jogok rendszere minden civilizált társadalom egyik pillére, az erősödő populizmus nálunk is, a környező országokban is helytelen irányba tereli a közvéleményt: hogy saját egoista elgondolásainkért, zokszó nélkül szűkíthetők mások alapvető jogai. Ez viszont az első lépés a totalitárius rendszerekhez vezető úton, ami játék a tűzzel, hiszen az emberi jogok korlátozása aláássa a jogegyenlőségre épülő demokratikus rendszert.

Az Emberi Jogi Liga miként vélekedik arról, hogy Közép-Európában meg a Balkánon ismét falak, több soron húzott szögesdrótkerítések épülnek?

Ez is jelzi, mennyire nehéz terep az emberi jogok érvényesítése. Az efféle elzárkózó kirekesztést szerencsétlen megoldásnak tartom, elvégre a menedékjogra törvényesen jogosultak számára már a korábbi években menhelyek és más intézményes berendezések épültek. Ezek mind nálunk, mind külföldön képesek lennének befogadni és az emberi jogaikhoz méltó módon ellátni a tényleges menedékkérőket. Persze, ehhez már tavaly óta megfelelő politikai akarat kellett volna. Ennél viszont jóval egyszerűbb populista módon elhitetni az emberekkel, hogy miért nem lehet megoldani a menedéket kérők befogadását.

A lakosság ilyen magatartásában nincs szerepe annak is, hogy 1989 előtt a V4-ek tagországai a vasfüggöny mögött éltek?

Nehéz kérdés, bár nem tulajdonítanék neki jelentőséget. Még ha ritkábban is, de ebből a régióból szintén kijutottak az emberek a nagyvilágba, és az akkori Csehszlovákiában szintén számtalan külföldi egyetemista tanult, beleértve az arab világból érkezetteket. Inkább abban látom a hibát, hogy a rendszerváltás óta sem a politikusok többségében, sem a lakosság szélesebb rétegeiben nem érett meg a szabadság és a demokrácia valós értékeinek tudata, az emberi jogok védelmezésének mélyebb igénye. Ez vezethet ahhoz, hogy nagyon sokan lenézik, nem tekintik egyenrangúnak, sőt radikálisan támadják a menedékkérőket, illetve a hazai társadalom hagyományos kisebbségi közösségeit. Az ilyen szélsőségesen gondolkodó emberek aligha tudatosítják, hogy ezzel az ország alaptörvényét, az alkotmányt is sértik.

Sokaktól talán bajosan is várható el megértő jóindulat, ha az előző kormány tavaly ősztől a félelemkeltésre építette belpolitikáját, visszaélt a menekültválsággal, a hazai muszlim közösségből pedig országellenséget faragott. Robert Fico először 2015 novemberében, majd idén ismét kijelentette: „Minden egyes muszlimot, aki Szlovákia területén tartózkodik, megfigyelés alatt fogunk tartani!”

Az ilyen kirekesztő bejelentéseket világosan tiltja a törvény! Ezek a hangok a közvéleményt is gyűlölködő megnyilvánulásokra ösztönzik. Napjainkban már a közéletben is, de főként a világhálón. Például a közelmúltban, amikor a medvei határátkelő utáni útszakaszon egy szíriai asszonyt egy határőr vesén lőtt, akkor az internetes kommentekben olyan gyalázkodások is megjelentek, hogy legközelebb minden menekültet géppuskával kell halomra lőni. Ez kimeríti a nyílt izgatás és a gyilkosságra való bujtogatás bűntényét. De nálunk már a tömegközlekedési eszközökön vagy az utcán is tettleg bántalmaznak muszlim nőket, akik többnyire hozzánk fordulnak jogi segítségért.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"234807","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"400","title":"Zuzana Števulová","typeof":"foaf:Image","width":"346"}}]]

De nemcsak Szlovákiában fordul elő extrémista hangulatkeltés, idegengyűlölet sugallta delikvencia.

Ez igaz. Ugyanakkor érdemes viszonyítani. Szlovákia érdemben elzárkózott a menedékkérők befogadásától, és az azilumot biztosító törvény is nálunk az egyik legszigorúbb. Az itt élő muszlin közösség létszáma pedig valóban elenyésző, míg például Németországban milliókra tehető a már öt-hat évtizede vendégmunkásokként odatelepültek száma, ehhez számítsuk hozzá az utóbbi egy-másfél évben újonnan érkezett idegenek százezreit. Társadalmi kihatásaiban ez eleve összevethetetlen Szlovákiával, ahol a jogi és a közéleti környezetben még így is rengeteg a teendő ahhoz, hogy a különböző kisebbségi vagy vallási közösségek, a másság egyéb jegyeit mutató csoportok – az emberi jogi kérdések empátiával kezelt gyakorlati érvényesülésében – tényleg egyenrangú polgárai legyenek, lehessenek az országnak.

Ön, aki hivatali minőségében szembesül a szóban forgó gondokkal, nem érzi úgy, hogy Szlovákiában szinte sikk lenézni a kisebbségeket és a másságot? És hogy az erre hajlamos közhangulat eredői a múlt reminiszcenciáiban is keresendők, nevezetesen a zsidókkal, a magyarokkal, a németekkel és részben a romákkal 1938 és 1948 közt történtek feldolgozatlanságában?

Valóban, ezek nyomai a közéletben máig tetten érhetők. A közhangulat fősodra mára azonban egészen más irányokat követ. A társadalmi légkört például az extrémizmust támogató orosz propaganda is befolyásolja. Arra is érdemes felfigyelni, hogy az a kiközösítő tónus, amely pár éve Szlovákiában még a romák ellen irányult, most szinte ugyanazon elvek alapján jelent gyűlölködési alapot a háborús konfliktusok térségeiből érkező menekültekkel, a jó szándékkal bevándorolni kívánókkal, a muszlim közösséggel szemben. Az pedig különösen elgondolkodtató, hogy párbeszéd helyett a politikai pártok zöme is a kiszorítósdit szorgalmazza, így ezekben a kérdésekben nem is születhet pozitív társadalmi konszenzus. És visszatérve a kérdésben felvetődött gondolatra: a kirekesztő, tehát az alapvető emberi jogi kérdéseket is érintő és hatalmi erőből „rendezett” sorshelyzetek tapasztalataiból a II. világháború éveire emlékezve a szlovákiai zsidóság, az 1945 utáni időket idézve az itt élő magyar kisebbség tudja a magáét...

Arról mi a véleménye, hogy Szlovákiában a kisebbségi jogok a rendszerváltás után bő negyedszázaddal sem élveznek kiemelt politikai-társadalmi támogatást?

Kritikus szemmel nézem. Ez nemcsak a kisebbségek jogait, hanem közéleti tekintélyüket is csorbítja. Egy demokratikus állam miniszterelnökének száját nem hagyhatja el olyan kijelentés, hogy ezt az országot nem a kisebbségeknek építettük. Az ilyen szavak megkérdőjelezik az itt élő polgárok egyenjogúságát, hiszen azt jelentik, hogy legyen valaki más nemzetiségű, más felekezetű, legyen roma, testi fogyatékkal élő, esetleg menedékkérőként vagy egyéb szempontból képviselje a másságot – neki nincs helye ebben a hazai környezetben, hiszen itt csupán tehernek tűnik. A kisebbségi politika nálunk egyelőre nem a jogbővítésre, a jogtudaton nyugvó társadalmi felépítmény szilárdítására és az egyenjogúság tudatának elmélyítésére irányul, hanem holmi kulturális rendezvényekre és fesztiválokra szűkül. Emberi jogi szempontokból ez távolról sem lehet azonos a kiegyenlítő jogok garantálásával. Túllépni ezen a holtponton „pusztán” politikai akarat dolga.

Ebben az útkeresésben szerep juthat a hazai egyházaknak is?

Természetesen. De nem úgy, hogy a katolikus egyházban a 21. század második évtizedének közepén is találni Tisót magasztaló áramlatokat. Megbosszulta magát, hogy 1993, tehát az önálló Szlovákia létrejötte óta az állam ezt a dicsőítést hallgatólagosan tűrte, és nem akadt politikus, aki ezzel kapcsolatban nyíltan elmondta volna rosszallását. Új keletű gond, hogy századunk modern Szlovákiájában akarunk hol kapcsolati, hol vitás pontokat találni az iszlám vallás és a kereszténység között, holott ez a középkorban volt aktuális téma. Emberi jogi szempontból egy korszerű és demokratikus társadalomban édes mindegy, hogy valaki keresztény, muszlim, pravoszláv vagy éppenséggel buddhista.

A hangjából először hallok ki csekélyke indulatot. Itt, Pozsonyban nem érzi olykor szélmalomharcnak az Emberi Jogi Liga munkáját?

Talán néha. De erőtlen szervezet lennénk, ha éppen az Emberi Jogi Liga nem tenne meg ellenszélben is mindent az emberi jogok érvényesíthetőségéért. Aki könnyen feladja, az vesztes csatáinak tanulságait is elveszti.