Elutasították a faliújságtenderben érintett két volt miniszter fellebbezését

Marián Janušek
Pozsony |

Csütörtökön elutasította a Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli szenátusa a jogerősen elítélt volt SNS-es miniszterek, Marian Janušek és Igor Štefanov faliújságtender ügyében benyújtott fellebbezését. Janušek 11 éves, Štefanov 9 éves börtönbüntetését tölti. 2018-ban ítélték el őket jogerősen.

Janušek és Štefanov nem vett részt a fellebbezésről szóló tárgyaláson. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérték, valamint azt, hogy utalják vissza az ügyet újratárgyalásra a Speciális Büntetőbíróságra (ŠTS). Az ügyészség a fellebbezések elutasítását kérte.

A volt miniszterek egyebek között a védelemhez való jog megsértését kifogásolták, illetve az in dubio pro reo elvét, amely szerint ha kétség merül fel, a büntetőbíróságnak a vádlott javára kell döntenie. Fellebbezésében Štefanov rámutatott, hogy büntetőeljárás csak konkrét sértettel szemben folytatható le. „Ebben az ügyben egyetlen potenciális versenytársról sem lehet beszélni” – reagált a fellebbviteli szenátus.

A védőügyvédek bejelentették, hogy alkotmányjogi panaszt nyújtanak be. „Minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy törvényes ítélet szülessen az ügyében, ezért élhet a rendelkezésére álló jogi eszközökkel” – mondta Juraj Bizoň, Janušek ügyvédje.

A Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze egyetértett a Legfelsőbb Bíróság érvelésével. „A fellebbezés indokai nem relevánsak” – mondta.

A Legfelsőbb Bíróság 2018-ban ítélte el az SNS két volt építésügyi és regionális fejlesztési miniszterét, Marian Janušeket és Igor Štefanovot, ezzel ők lettek az első kormánytagok, akiket jogerősen elítéltek Szlovákiában. Janušek 11, Štefanov 9 évet kapott. A bíróság fogházbüntetést és 30 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki rájuk. Közbeszerzési eljárás és nyilvános árverés manipulálása, valamint hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében találták bűnösnek őket.

Egy 2007-es botrányról van szó, mely miatt végül mindketten távozni kényszerültek a miniszteri posztról. Az ítélet szerint egy előre kiválasztott pályázónak kedveztek, a pályázati felhívást pedig közzé sem tették, csupán a minisztérium egyik folyosóján függesztették ki a faliújságra, ezáltal ellehetetlenítették más pályázók jelentkezését. A Ján Slota volt SNS-elnökhöz kötődő győztes konzorciumnak ugyanakkor lehetővé tették, hogy 3,5 millió eurós nyereségre tegyen szert. Az ítélet szerint mindkét vádlott megsértette a közbeszerzési eljárást, és ezáltal tetemes kárt okozott.

Az üggyel kapcsolatban 2019-ben hároméves feltételes szabadságvesztésre ítélték Zdenka Kudláčovát, az ítélet végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették. Kudláčovára 6000 eurós pénzbírságot szabtak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?