Elutasították az abszurd kutyatenyésztési szabályokat

Pozsony |

<p>Az SaS állategészségügyi ellátásról szóló törvénymódosítása, mely a kutyatenyésztést szabályozná, nem lép érvénybe. A parlament nem törte meg Andrej Kiska államfő vétóját, a jogszabályt elutasították.</p>

Miután a törvényt az ellenzéki és néhány koalíciós képviselő támogatásával februárban elfogadták, a Híd képviselői és a mezőgazdasági minisztérium arra kérte Andrej Kiska államfőt, hogy ne írja alá a jogszabályt. Az elnöki vétó megtörésére legalább 76 szavazatra lett volna szükség, a jogszabályt ma azonban már csak 31 képviselő támogatta. Az SaS által benyújtott törvénymódosítás értelmében mindenki, akinek kutyája akárcsak egy kölyköt szül, csak érvényes vállalkozói engedéllyel adhatta volna el azt. Ráadásul a nőstény kutyának minden vemhesség után, ám minimum évente egyszer speciális állatorvosi kivizsgáláson kellett volna átesnie. A törvénymódosítást az SaS képviselői  azzal a céllal nyújtották be, hogy visszaszorítsák az illegális kutyaszaporítókat és -tenyésztőket. Kiska többek között arra hivatkozva vétózta meg a jogszabályt, hogy az a tisztességes tenyésztőket is sújtaná, akik elsősorban kedvtelésből, és nem a megélhetés végett tenyésztik a kutyákat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?