Eltűnt a kivitelünk csaknem negyede a járvány miatt

Volkswagen
Pozsony |

A szlovákiai iparvállalatok rendkívüli mértékben függnek a kiviteltől, így a külkereskedelmünket érintő legkisebb sokk is hatalmas károkat okoz a gazdaságnak. A Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány okozta mostani sokk felér egy szívrohammal.

Mivel a szlovák gazdaság erősen exportorientált, az elemzők szerint a kivitelünkről szóló adatok egyfajta lázmérőként is szolgálhatnak, jelezve, valójában milyen nagy is a baj a gazdaságban, és azt is, hogy mire számíthatunk az elkövetkező időszakban. A koronavírus-járvány márciusban jelent meg Szlovákiában, és hogy hogyan is alakult a kivitelünk a vírus elterjedését követő első hetekben, azt most tette közzé a Statisztikai Hivatal.

„A járvány miatt a szlovák kivitel látványos zuhanásának lehettünk tanúi, így az sem csoda, hogy a behozatal jóval meghaladta az exportot, a kettő közötti különbözet, vagyis a külkereskedelmi hiány az előző gazdasági válság kirobbanása, 2008 vége óta nem volt ilyen nagy”

– nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

A Statisztikai Hivatal szerint Szlovákia kivitele márciusban csaknem 23 százalékkal esett vissza az egy hónappal korábbihoz képest, miközben a legnagyobb visszaesést épp az ország kulcsfontosságú húzóágazataiban, az autó- és gépiparban mérték, ami nem csoda, hiszen a nagy autógyártók egymás után állították le a gyártásukat. A behozatalunk ugyanekkor nem egész 13 százalékkal zsugorodott.

„Hogy a behozatal jóval kisebb mértékben esett vissza, azért részben a fogyasztók is felelősek, a koronavírus-járvány kirobbanását követő első hetekben ugyanis kitört a bevásárlási pánik, mivel a lakosság arra számított, hogy a járvány miatt áruhiány várható az üzletekben. A növekvő keresleten az üzletláncok és az importőrök nyertek, hiszen márciusban az egy évvel korábbihoz képest emiatt csaknem 15 százalékkal nőtt az élelmiszer-behozatalunk”

– tette hozzá Koršňák.

A járvány Koršňák szerint az elkövetkező hónapok külkereskedelmi mutatóin is meglátszik majd, fokozatosan azonban javulhat a helyzet. „Idén a gazdaság teljesítményének a látványos zuhanásával számolunk, és mivel Szlovákia egy kicsi, nyitott és exportorientált ország, a gazdaság újbóli beindítása sokban függ majd a legfontosabb külkereskedelmi partnereinktől, és attól, hogy sikerül-e növelni az eladásainkat ezek piacain” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője.

Szlovákiának továbbra is Németország a legfontosabb külkereskedelmi partnere: a szlovák kivitel több mint 22 százaléka talál gazdára a német piacon. A legfrissebb felmérések szerint azonban a német kereslet látványos növekedésére az elkövetkező időszakban sem számíthatunk. A német statisztikai hivatal, a Destatis szerint márciusban több mint 5 százalékkal esett vissza a német import, amire 2009 eleje óta nem volt példa. A német kivitel ugyanekkor 1990 óta nem látott ütemben, csaknem 12 százalékot zuhant. A nürnbergi GfK piackutató intézet felmérése szerint a német fogyasztókat ráadásul még hosszú időn keresztül nyomasztják majd a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások. Az MTI által közölt felmérésben részt vevők közül minden harmadik például jövedelmi helyzetének romlására számít a következő tizenkét hónapban. Negyedük tervez lemondani a már betervezett nyaralásáról és 7 százalékuk eltekint a ruházati cikkek, új autó vagy luxustermékek vásárlásától.

„Nehéz gazdasági környezet és szűkös jövedelem lesz az új norma”

– fogalmazott Petra Süptitz, a GfK szakértője. A válaszadók harmada számít arra, hogy a jövőben kevesebb elkölthető jövedelem áll majd rendelkezésére olyan tartós fogyasztási cikkek vásárlására, mint az autó, a tévékészülék vagy a bútor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?