Eltűnhet a hazai csirkehús a szlovákiai üzletekből

baromfi
Pozsony |

Újabb ágazatot sodort veszélybe a Szlovákiának egyre nagyobb gondot okozó munkaerőhiány. A baromfiipari cégek egy részét – elsősorban a korkedvezményes nyugdíjaztatás miatt – tavaly az alkalmazottak több mint tizede hagyta el, a helyükre pedig csak nehezen találnak új dolgozókat.

„A korkedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatos jogszabályok változása komoly problémát okoz a baromfitenyésztőknek és a -feldolgozóknak. Az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban csak az elmúlt év végén alkalmazottak tucatjai éltek a korkedvezményes nyugdíjaztatás lehetőségével, több vállalat emiatt az alkalmazottak 10–15 százalékát veszítette el” – figyelmeztet Daniel Molnár, a Szlovákiai Baromfiipari Szövetség (ÚHS) igazgatója. Az ágazat cégeinek így most az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy hogyan pótolják a kiesett alkalmazottakat.

„A hatályos jogszabályok szerint a korkedvezményes nyugdíjba vonulók nem vállalhatnak munkát, miközben számos olyan alkalmazott is nyugdíjba ment, aki még nem töltötte be a 60. életévét, vagyis néhány évig még dolgozhatott volna a nyugdíj mellett”

– tette hozzá Molnár.

Kevés vendégmunkás

Az ágazati szakmai szervezet igazgatója szerint a baromfitenyésztők és a feldolgozó cégek ráadásul arra sem vállalkozhatnak egykönnyen, hogy más mezőgazdasági ágazatokból csábítsanak át magukhoz alkalmazottakat, hiszen szinte az összes ilyen ágazatban hiány mutatkozik a munkaerőből. „És akkor még nem beszéltünk a magasabb képzettséget igénylő állásokról, ezek esetében ugyanis már valóban akut munkaerőhiány mutatkozik” – állítja Molnár. Több szlovákiai ágazatot ma már a külföldről érkező alkalmazottak mentenek meg, a baromfiágazat azonban a vendégmunkásokat sem vonzza. A baromfitenyésztőknél dolgozók csupán 0,5, a feldolgozóknál alkalmazottak pedig 2,7 százaléka külföldi.

Ez lehetne a megoldás

Hogy megmentsék az egyébként is rengeteg egyéb problémával küzdő ágazatot, a Szlovákiai Baromfiipari Szövetség a jogszabályok módosítását javasolja. Azt szeretnék elérni, hogy azok is teljes munkaidőben dolgozhassanak tovább, akik igénybe vették a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, de szigorítanának a korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos szabályokon is. A szakmai szervezet is elismeri azonban, hogy ez még mindig nem oldja meg az utánpótlás kérdését.

„Az oktatási rendszert úgy kellene megváltoztatni, hogy a középfokú oktatási rendszerben a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően határozzák meg a tanulók létszámát, miközben több agrár- és élelmiszeripari tanulmányokat folytató diplomás szakembert képezzenek ki”

– tette hozzá Molnár. Szerinte az állam sokat segíthetne az adókedvezmények fenntartásával is. „A mezőgazdasági és élelmiszeripari alkalmazottak után fizetendő csökkentett munkaadói járulék érvényességének a határidejét ki kellene tolni, hogy az ágazatban vállalkozók lefaraghassák a termelési költségeiket” – tanácsolja a Szlovákiai Baromfiipari Szövetség igazgatója.

Nincs rá idő

A baromfiipari cégek panaszaira Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter is reagált. Szerinte a munkáltatók korai nyugdíjba vonulásával kapcsolatos problémákat az ellenzéki képviselők parlamenti obstrukciója miatt jelenleg nem lehet gyorsan és hatékonyan megoldani.

„Tisztában vagyunk ezzel a problémával, és ezt már többször is kommunikáltuk. A nagy kérdés azonban az, hogy mikor leszünk képesek bármit is elfogadni a parlamentben, ha a vita egy ideje kizárólag a Büntető törvénykönyv módosítása körül forog. A törvényhozásban egyelőre egész egyszerűen nincs idő arra, hogy a fent jelzettekkel kapcsolatos módosításokat elfogadjuk, még annak ellenére sem, hogy a módosításokat már előkészítettük”

– tette hozzá a tárcavezető. Erik Tomáš egyelőre még egy hozzávetőleges időpontot sem képes mondani a módosítások elfogadásával kapcsolatban, és magukról a módosításokról sem nyilatkozik bővebben. „A részleteket egyelőre nem árulom el. Erre csak akkor kerítek sort, miután benyújtottam a javaslatainkat” – figyelmeztet a munkaügyi miniszter. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?