Első fokon bűnösnek találta a bíróság Andrej Kiskát

kiska birosag

A Poprádi Járásbíróság bűnösnek találta a volt államfőt adócsalás miatt.

A bíró két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre, 15 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte, és hat évre eltiltotta attól, hogy kereskedelmi társaság ügyvezetőjeként és törvényes képviselőjeként tevékenykedjen. Az ítélet nem jogerős. A vádlottak bejelentették, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, az ügyész a törvényes határidő lejártáig dönthet.

„Andrej Kiska vádlott szervezte meg és irányította a jogosulatlan áfa-visszaigénylést, azzal a szándékkal, hogy jogosulatlan előnyhöz jusson, és másokat is előnyökhöz juttasson" – fogalmazott a bíró az ítéletben. Eduard K.-t két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette a bíróság, 10 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki a vádlottra, öt évre és nyolc hónapra eltiltotta a vállalkozói tevékenységtől.

A bíró elmondta, a vádlottak 2013-ban és 2014-ben olyan számviteli és adóügyi dokumentumokat iktattak a KTAG könyvelésébe, amelyek nem képezték a cégjegyzékbe bejegyzett üzleti tevékenység részét. A bíró szerint a vádlottak azért vezették be ezeket a dokumentumokat a könyvelésbe, hogy az elnökválasztási kampányban visszaigényelhessék az áfát, ami jogosulatlan volt, azzal a szándékkal, hogy a KTAG-ot előnyökhöz juttassák. „Andrej Kiska vádlott tevékenysége nyomán összesen 155 184,4 eurót igényeltek vissza Eduard K. vádlott közreműködésével, aki akkor nyújtotta be az adóbevallást a KTAG társaság nevében" – mondta a bíró.

A szerdai bírósági tárgyaláson az ügyészség és a védelem záróbeszéde hangzott el, és az utolsó szó jogán a vádlottak is megszólaltak. Az ügy a 2014-es elnökválasztás előtti kampány költségeinek könyvelésével kapcsolatos. Mindkét vádlott tagadta bűnösségét, és ártatlannak vallotta magát. A volt elnök Robert Fico volt miniszterelnök, a Smer elnöke bosszújának tekinti az ügyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?