Előzetes letartóztatásba kerül Marián M.

rendőrség illusztráció

Előzetes letartóztatásba kerül Marián M., aki ellen szélsőségesség ügyében indult eljárás. Erről csütörtök reggel döntött a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) vizsgálóbírója. 

Az indoklás szerint a terhelt esetében fennáll a bűnismétlés veszélye. A döntés nem jogerős, a terhelt fellebbezését a Szlovák Legfelsőbb Bíróság bírálja el. A TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője tájékoztatta.

A szóvivő hozzátette: a terhelt kérvényezte az előzetes letartóztatás írásbeli ígérettel, illetve pártfogó felügyelettel való kiváltását, a bíróság azonban elutasította a kérelmeket.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfőn (január 24.) vette őrizetbe Marián M.-et. Az illető ellen extrémizmus ügyében indult eljárás, összesen 37 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, többek között az alapvető jogok és szabadságjogok elnyomására irányuló mozgalmak alapításával, támogatásával és népszerűsítésével, szélsőséges tartalmak előállításával, holokauszttagadással, illetve a politikai rendszerek által elkövetett és az emberiség elleni bűncselekmények jóváhagyásával. A gyanúsított a bűncselekményeket 2017 és 2021 között követhette el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?