Ellenzéki és civil a VšZP-ben

Pozsony |

<p>Várhatóan növelni kell majd jövőre az egészségügyi költségvetést, mert most úgy látszik, hogy a költségvetési törvényben, amelyről ma szavaz a parlament, túlságosan alacsony összeget szab meg a kabinet.</p>

Peter Kažimír pénzügyminiszter azonban addig nem akar több pénzt adni az ágazatba, amíg nem látja a Tomáš Drucker egészségügyi miniszter által meghirdetett hatékonyságnövelő intézkedések hatását. A miniszter az első konkrét intézkedéseket már elfogadta, de a valódi megszorítást csak jövőre fogják érezni a kórházak. A legnagyobb gondban a VšZP lesz, amelyre mintegy 100 millió eurós kiadáscsökkentés vár. Ez a csaknem 3 milliárd euróval gazdálkodó szervezet esetében is gondot fog okozni. A biztosítónak egyébként hamarosan ellenzéki és független felügyelete is lesz. A megváltozott törvény és a miniszter ígérete értelmében egy helyet kap a felügyelőtanácsban az ellenzék, egyet pedig a független civil szektor. Az ellenzéki pártok az SaS jelöltjét, Marcel Klimeket támogatják, a civilsz féra Gabriel Šípošt, a TIS igazgatóját jelölte. A minisztérium jelenleg arra vár, hogy az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal jóváhagyja a jelölteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?