<p>Több lényeges változást tartalmaz az állat-egészségügyi törvény földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium által kidolgozott módosító javaslata - jelentette ki Simon Zsolt miniszter.</p>
Elkészült az állat-egészségügyi törvény módosító javaslata
Jelentősen megváltozik az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőség hatásköre - tájékoztatta az Új Szó Online-t a szaktárca sajtóosztálya. Megszűnnek a kerületi felügyelőségek, nyolcvannal csökken az alkalmazottak száma, amivel a tárca évi 500 ezer eurót takarít meg. „Ezt az összeget az ellenőrök bérének emelésére fordítjuk” – mondta a miniszter. Szerinte ugyanis azok, akik az élelmiszerek minőségét és biztonságát felügyelik, igencsak alulfizetettek.
„Rugalmas ellenőrzési módszereket vezetünk be“ – hangsúlyozta Simon. Ez annyit jelent, hogy megszűnik az ellenőrök állandó területi hatásköre, tehát Szlovákia minden régiójában végezhetnek majd ellenőrzést. A miniszter ettől a lépéstől azt várja, hogy az ellenőrzések objektívebbé és nehezebben kiszámíthatóvá válnak, végeredményben pedig arra számít, hogy egyre kevesebb rossz minőségű élelmiszer kerül majd az üzletekbe.
Szigorodnak az állatgyógyszerek alkalmazásának feltételei is. Abban az esetben, ha az állattenyésztő elutasítja a takarmány- vagy állat-egészségügyi ellenőrzést, a szakemberek megvonhatják az engedélyt az ilyen tenyészetből származó állatok továbbítására az élelmiszerlánc következő állomására, azaz a vágóhídra.
A jogszabály-módosítás reagál az exotikus állatok tenyésztésével kapcsolatban a közelmúltban felmerült problémákra is, és bejelentési kötelezettséget vezet be a tenyésztők számára. Simon Zsolt szerint az adatbázis a Közegészségügyi Hivatalnak is segít majd, hiszen áttekintést nyújt arról, ki, hol, milyen fajta állatot tart, és milyen ellenszérumra van szükség egy-egy baleset esetében (pl. kígyómarás).
A jogalkotók figyelembe vették az állatvédők kérését is, és a kóbor állatokat ezentúl csak szakember foghatja be.
A módosítás lehetőséget teremt arra, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozó intézmények átszervezése során, a központi állatnyilvántartás az állami állattenyésztési szolgáltató vállalattól az Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőséghez kerüljön.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.