Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés miatt vádemelési javaslatot tettek az Országos Rendőr-főkapitányság három alkalmazottja ellen – tájékoztatott Vladimír Palko.
Elkészült a vádemelési javaslat
Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés miatt vádemelési javaslatot tettek az Országos Rendőr-főkapitányság három alkalmazottja ellen – tájékoztatott Vladimír Palko. A korrupcióval gyanúsított Pavol Bielik récsei polgármester ellen összegyűjtött bizonyítékok, néhány hangfelvétel eltűnése miatt folyik eljárás ellenük. 2004 januárjában a rendőrség különleges ügyosztályán dolgoztak. A belügyminiszter szerint mindhárman hozzájárultak ahhoz, hogy a Discobolos lehallgató berendezésből is hanganyag veszett el. „Úgy is fogalmazhatnék, hogy a felvételek szándékosan tűntek el” – nyilatkozta Palko. A rendőrök elhanyagolták a rendszer ellenőrzését. Juraj J.-t és Peter P.-t elbocsátják, Igor J. már a nyáron önként benyújtotta felmondását. Legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket. „A felvételek nem műszaki hiba miatt vesztek el” – hangsúlyozta Palko. A rendőrök viszont nem készítettek másolatot róluk, így a bizonyítékoknak örökre nyomuk veszett. A tárcavezető ismét elutasította a politikai felelősséget. (s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.