Elképzelésünk sincs, mekkora nyugdíjra számíthatunk

Pozsony |

<p>Európai viszonylatban a szlovák állampolgárok a legpesszimistábbak a nyugdíjas éveikkel kapcsolatban. A jelenleg aktív korú lakosság 72 százaléka azt feltételezi, hogy nyugdíjasként pénzügyi és egészségi problémái lesznek, 67 százaléka vélekedik úgy, hogy valakinek a támogatására szorul majd idős éveiben, 50 százalék pedig úgy gondolja, hogy elveszíti társadalmi pozícióját, megbecsülését.</p>

Egyebek között ez derül ki az Axa Biztosító felméréséből. A társaság egy nemzetközi, 26 országban végzett felmérés keretén belül vizsgálta a szlovákiai állampolgárok nyugdíjas életszakasszal, nyugdíjkorhatárral, nyugdíjjal kapcsolatos elvárásait. A tavaly márciusban készült, a héten közzétett vizsgálat rámutat: a szlovákiai lakosok – ugyanúgy, mint más országok állampolgárai – tiltakoznak a nyugdíjkorhatár emelése ellen. Az ideális nyugdíjkorhatárnak a férfiaknál a 60 évet, a nőknél az 57 évet tartják, s már a korhatár 62 évre emelésével sem értettek egyet, különösen igazságtalannak tartják ezt a nők esetében. Peter Socha, a Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének elnöke szerint a nyugdíjkorhatár emelése ellen leginkább azok tiltakoznak, akiknek már csak néhány évük van a nyugdíjig. A mai negyvenesek és az ennél fiatalabbak azonban tisztában vannak vele, hogy mire ők nyugdíjba mehetnének, a jelenlegi 62 évnél biztosan magasabb lesz a korhatár.
A szlovák polgár a felmérés szerint ma átlagosan 56 évesen megy nyugdíjba. Tehát még mindig sokan választják a korengedményes nyugdíjaztatást. Ennek egyik oka, hogy ha valaki ötvenesként elveszíti a munkáját, nehezen tud újra elhelyezkedni, tehát amint teheti, nyugdíjba vonul. Jarmila Filadelfiová szociológus szerint a másik ok az, hogy a nők még mindig elmehetnek 62 éves koruk előtt nyugdíjba, hiszen az átmeneti időszak a nyugdíjkorhatár kitolása miatt csak a közeljövőben ér véget. Van egy harmadik oka is, hogy – főleg a nők – az ötvenes éveik végén nyugdíjba vonulnak:ezpediga„beidegződés”.
Érdekes jelenség az is, mutat rá a felmérés, hogy a szlovák állampolgárok 96 százaléka nem tudja kiszámítani, mekkora lesz a nyugdíja. Ennek csak részben az az oka, hogy az emberek nem ismerik a nyugdíjszámítási módszereket. A másik, fontosabb ok az, hogy – főleg az ötven év alattiak esetében – a nyugdíjkorhatár betöltéséig még egy sor társadalmi, törvényi és egyéb változás várható, így szinte képtelenség akár csak megbecsülni is a nyugdíj várható összegét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?