Eljárás import baromfihúst átcsomagoló üzemekkel szemben

Pozsony |

<p>Az Állami Állat-egsézségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelőség eljárást kezdeményezett egy kassai és egy késmárki baromfifeldogozó-üzemmel szemben, mert egy tavaly októberi és novemberi ellenőrzés során azt tapasztalták, hogy az üzemekben a Lengyelországból importált baromfihúst engedély nélkül csomagolták át, majd szlovák termékként értékesítették azt a szlovák piacon. Ez a vonatkozó jogszabály megsértését jelenti – tájékozatta a sajtót hétfőn Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.</p>

A kassai üzemnek ráadásul arra sem volt engedélye, hogy más országból származó húst dolgozzon fel, ennek ellenére az ellenőrök lengyel húst találtak az üzemben - olvasható a szaktárca Új Szó Online-hoz is eljuttatott hétfői közleményében.
Mindkét társaság saját baromfifarmmal is rendelkezik, de az üzemekből kikerülő valamennyi árura az az információ került, hogy  szlovák termékekről van szó, függetlenül attól, hogy az importált, feldolgozott és átcsomagolt húsról volt-e szó. „A fogyasztók egészsége ugyan nem volt veszélyben, de félrevezetőek ezek az információk. A szlovák vásárlók abban a hiszemben, hogy szlovák terméket vásárolnak, valójában lengyel árut vettek. Sajnos nem egyedi esetekről van szó, ez bevett gyakorlat jelenleg Szlovákiában az élelmiszeriparban. Hogy a hasonló eseteket a jövőben kiküszöböljük, törvénymódosításra lesz szükség.” – hangoztatta a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?