Elítéli az Emberi Méltóság Tanácsa a magyar állampolgárságukat felvállalt szlovákiai magyarok rendőrségi zaklatását

Pozsony |

<p>Az Emberi Méltóság Tanácsa elítélte a magyar állampolgárságukat nyilvánosan felvállalt felvidéki magyarok ismétlődő rendőrségi zaklatását, és arra kérte a szlovák hatóságokat, hogy hagyjanak fel azzal. Az elítélő nyilatkozathoz az Emberi Méltóság Tanácsának tagjaként Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is csatlakozott.</p>

Az elítélő nyilatkozatot arra reagálva tette közzé az Emberi Méltóság Tanácsa, hogy a napokban ismét rendőrségi idézést kapott 3 magyar állampolgárságot szerzett - és emiatt a szlovák állampolgárságról szóló törvény alapján szlovák állampolgárságától megfosztott - felvidéki magyar. Az érintetteket: Dolník Erzsébetet, Kassai Gyulát és Gubík Lászlót szerdára idézte be a szlovák rendőrség azért, hogy bevonja tőlük a személyazonossági okmányaikat.
"Az, hogy elvegyék az érintettek személyi okmányait és ezzel teljesen ellehetetlenítsék őket, az ellenkezik a szlovák alkotmánnyal" - mondta el az MTI-nek Berényi József. Rámutatott: a szlovák alkotmány egyértelműen rögzíti, hogy az állampolgárságot nem lehet elvenni attól, aki arról önmaga nem mond le és egyértelmű, hogy az érintettek ezt nem tették meg.
A közelmúltban a magyar állampolgárságát nyilvánosan felvállaló két másik magyart - Fehér István révkomáromi tanárt az iskolában, Boldoghy Olivért pedig a lakásán -  keresett meg a rendőrség, hogy bevonja tőlük személyazonossági okmányaikat.
"A szlovák államnak nem csak a történelem ítélőszéke, hanem a strasbourgi törvényszék előtt is számot kell adnia arról, amit az állampolgáraival tesz. Az Emberi Méltóság Tanácsa elítéli a felvidéki magyarok rendőrségi zaklatását, amely most már ismétlődő" - mondta el az MTI-nek Lomnici Zoltán.
Robert Fico leendő szlovák miniszterelnök a napokban jelezte: változtatni kíván a szlovák állampolgársági törvényen. "Nem szabad, hogy a más ország állampolgárságát megszerzők elveszítsék a szlovák állampolgárságukat. Az állampolgárság felvételét viszont lakhelyhez kell kötnünk" - szögezte le Robert Fico
Az Emberi Méltóság Tanácsa szerint egy ilyen változtatás csak "látszatmegoldás" lenne, mert az nem javít az érintettek helyzetén, hiszen azoknak nyilvánvalóan nincs rá lehetőségük, hogy Magyarországon ingatlant vásároljanak. Emberi és alkotmányos jogaik megsértése miatt eddig 7 szlovákiai magyar fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. Tették ezt az Emberi Méltóság Tanácsának ingyenes jogi segítségnyújtásának köszönhetően. A szervezet jelezte: levélben kéri majd a strasbourgi bíróság elnökét, soron kívül hozzák meg döntéseiket a felvidéki magyarok beadványaival kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?