Elhalóban a nyugati magyar szellemvilág

Karátson a hollandiai Mikes Kelemen Kör megalakulásának 50. évfordulóján, 2001-ben mondta el ezt a nagyon találó jellemzést, amely akár mottója is lehetett volna az idei, 46. Tanulmányi Napoknak. Erre utalt megnyitó előadásában Farkas Flórián is, leszögezve: a magyar szellemi életnek óriási kárt okozott a huszadik század néhány tragikus történelmi eseménye. A trianoni döntés nyomán az évezredes többkultúrájú, többnyelvű ország egynyelvűvé szűkült le. 1949 után „államosították” az irodalmat (Czigány Lóránt megfogalmazása). A Kárpát-medencei magyarság elszigetelődött a nyugati magyarságtól, a vasfüggöny szinte hermetikusan elzárta egymástól az azonos nyelvű két kultúrvilágot. S bár mindkettő tovább élt a maga lehetőségei szerint, a szétszakítás következményeit mind a mai napig nem heverte ki a magyar szellemi élet.

Az idei Mikes Tanulmányi Napoknak törekvése volt közelíteni egymáshoz ezt a két kultúrvilágot. Ezért kaptak szót kolozsvári, debreceni, budapesti, komáromi vendégek éppúgy, mint bécsi, müncheni, londoni, hengelói vagy éppen hágai előadók. A kolozsvári Köllő Gábor az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságot mutatta be, amelynek fiókszervezetei és szakosztályai a magyar műszaki szaknyelv ápolását és terjesztését vállalták fel Erdélyben. Az általuk kiadott Műszaki Szemle a maga nemében az egyedüli az egész Kárpát-medencében. Munkásságuk kulcsfontosságú területének tekintik a közelmúltban elkezdett munkát: az erdélyi tudományos élet több évszázadot felölelő történetét felviszik az internetre, hogy miden érdeklődő számára elérhetővé váljon.

Albert Sándor rektor bemutatta az általa vezetett intézményt, a komáromi Selye János Egyetemet, beszélt a szlovákiai magyar diákok előtt megnyílt új lehetőségekről, de a még leküzdendő akadályokról is. A magyarországi felsőoktatásba nyújtott betekintést Mariska Zoltán miskolci egyetemi tanár, aki az 1945 előtti helyzetet vetette öszsze a jelenlegivel. Ez utóbbi került ki vesztesen az összehasonlításból, aminek, az előadó szerint, a diákok látják kárát.

Petőfit és Jókait mint a 19. századi magyar irodalom nagyköveteit ismerhettük meg a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatónője, Ratzky Rita előadásából. Nevezettek világirodalmi népszerűsége saját korukban – és a későbbiekben is – a modern irodalom Nobel-díjasainak ismertségével vetekedik. Ami pedig az intézmény, vagyis az Irodalmi Múzeum szerepvállalását illeti a mai magyar kultúrában, sok más egyéb mellett épp a napokban jelenteti meg a magyar irodalom jeles alakjainak hangját rögzítő nagy sikerű sorozat, az Aranyhangok második CD-jét.

A 20. század kimagasló műveltségű irodalmárára, Cs. Szabó Lászlóra születése századik évfordulója alkalmából emlékezett Arday Géza. Kiemelte az emigrációban betöltött központi szerepét és jelentős, ám a Kárpát-medencében alig ismert irodalmi munkásságát. Ez a hatalmas életmű még feldolgozásra vár, de elkészülte után minden bizonnyal egy új irodalomtörténeti szemlélet honosodik majd meg a mi tájainkon is.

A szellem továbbadása épp oly fontos, mint megteremtése – vallották a 19. század végén kialakult Kolozsvári Filozófiai Iskola követői. Tanaikról a marosvásárhelyi Ungvári Zrínyi Imre adott egy rövid áttekintést, egyúttal felkeltve az érdeklődést a Mikes International e témájú kiadványai iránt is. A Böhm Károly (1846–1911) körül létrejött csoport és követőinek munkássága a magyar szellemi életben évtizedekig meghatározó volt. Böhm elvei, világszemlélete, erkölcsisége révén mind a mai napig kiindulópontja lehet a bölcselet minden ágának.

A Tanulmányi Napok során több előadás szólt az emigrációban született magyar irodalomról, az ezeknek teret adó sajtóról és könyvekről. A téma közismerten jó szakértője a Münchenben élő Borbándi Gyula, aki hosszú ideig a Szabad Európa Rádió munkatársaként teremtett kapcsolatot a világ különböző részein élő magyar emigránsokkal. Majd tapasztalatait összegyűjtve az irodalmi élet szervezésének is aktív részese lett például az Auróra Könyvkiadó megszervezésével vagy a Látóhatár című folyóirat kiadásával. Sokéves munkásságának talán legjelentősebb darabja az 1992-ben megjelent, s mintegy 1200 szerzőt bemutató Nyugati magyar irodalom lexikona. A könyv, amelynek most készül a második kötete, hiánypótló mű. Hiszen éppen azt ismerhetjük meg belőle, legalább a szócikkek szintjén, amitől majd fél évszázadig el voltunk zárva. A nyugati magyar irodalom, mint kiderült, a Közép-Európával való szoros kapcsolat nélkül is fejlődött, és igen jelentős alkotásokkal gyarapította az egyetemes magyar irodalmat. Gondoljunk csak pédául az évtizedekig emigrációban alkotó Faludy Györgyre. Borbándi azonban arra is figyelmeztetett, hogy csökken a nyugati magyar intézmények száma, Nyugaton nincs jelentős magyar folyóirat, kiöregedőben a 45-ös és az 56-os emigráció, az új kivándorlás nem az irodalom és a kultúra, hanem a gazdaság irányában halad. Egyre kevesebb a nyugati magyar szellemi termék, ezért (is) kérik, várják Magyarország érdeklődését a meglévő értékek iránt.

Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozta ki előadásában a Londonban élő Czigány Lóránt is. Mint mondta, tisztázni kellene végre azt a kérdést, hogy mi tekintendő a magyar irodalom részének. Vajon csak az az alkotás-e, amely a jelenlegi államhatáron belül született, avagy minden, magyar nyelven íródott mű. Az emigráns magyar irodalom témaválasztása jóval szabadabb volt az otthoninál, mert meg lehetett mindent írni, amit otthon nem. Továbbá Nyugaton nem pénzkereseti forrás volt az írás, hanem belső kényszer, s mint ilyen, a dilettantizmusnak is kedvezett – szögezte le Czigány. Ő – szintén sok évtizednyi külföldi tapasztalattal a háta mögött – úgy látja, hogy a nyugati alkotók mereven elzárkózó álláspontja megszűnt, már otthon is szívesen megjelentetnék műveiket, ha akadna kiadó, amely vállalja a kiadásukat. És mivel nagyjából ötven év magyar irodalma külföldön nagyon specifikus körülmények között jött létre és szűnik meg lassan, ezt az értéket nem volna szabad hagyni feledésbe merülni. Mint ahogy „a nyugati magyar szellemvilág” egyetlen termékét sem, amelyet az otthonról hozottakra alapozva, de már az új, helyi körülményekhez igazodva hoztak létre emigrációba kényszerült vagy a száműzetést önként vállalt magyar értelmiségiek. A hollandiai Mikes Kelemen Kör idei Tanulmányi Napjai e kérdések végiggondolására és megvitatására késztették a résztvevőket.