Elfogyhatnak Szlovákiából a háziorvosok

háziorvos

Aggasztó az általános járóbeteg-ellátás helyzete: a rendelőkben dolgozó orvosok átlagéletkora magas, és nincs utánpótlás.

Rengeteg orvos már annyira kimerült, hogy otthagyja praxisát még akkor is, ha nincs helyettesítés, így a betegek háziorvos nélkül maradnak, és kénytelenek több tíz kilométert utazni, hogy szakembert találjanak

– olvasható az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) közleményében.

A jelentésből kiderült, tavaly összesen 294 223 biztosítottnak nem volt háziorvosa, ami elrettentő szám.

Az egészségügyi minisztériummal közösen kidolgoztak egy alapellátási reformot, melynek részeként többek között azonosítani fogják a háziorvosok elérhetősége szempontjából problémás régiókat.

A kritikus térségekben pénzügyileg ösztönző feltételeket kínálunk majd a szakembereknek

– tették hozzá.

Az általános járóbeteg-ellátás kérdését az egészségügyi ellátás 2030-ig szóló stratégiai kerete is kiemeli. Ebben az egészségügyi tárca rámutat a népesség elöregedésére és a krónikus betegségek jelentős növekedésére, valamint a háziorvosok hiányára és magas életkorára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?