Elfeledett járványok térnek vissza

<p>A fejlett nyugati országokban is egyre több gondot okoznak a korábban már kiveszettnek hitt betegségek, amelyek ellen létezik gyermekkori védőoltás. Divat lett, és Szlovákiában is egyre inkább terjed a kötelező oltások elutasítása.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A szakmai körökben elismert Council of Foreign Relations (CFR) kutatóintézet globális egészségügyi programja 2008 óta vizsgálja az oltással megelőzhető betegségek járványairól szóló híreket. Most egy interaktív térképen mutatta be a kanyaró, a mumpsz, a gyermekbénulás, a rózsahimlő és a szamárköhögés feljegyzett eseteinek számát, az utóbbi évek járványait. Az oltással megelőzhető betegségek terjedése ugyan még mindig a fejlődő országokban, elsősorban Afrikában a legintenzívebb, de járványgócok figyelhetőek meg Európában és Észak-Amerikában is. Ezekben az országokban a járványok kialakulását szakemberek szerint elsősorban az oltások visszautasítása okozza, a fertőző betegségek terjedésének legjobb ellenszere a minél teljesebb körű oltottság.

Szlovákiai helyzetjelentés

Szlovákiára vonatkozóan ugyan nem szerepel semmilyen adat a térképen, de a Közegészségügyi Hivatal adattára alapján ezek a betegségek nálunk sem vesztek ki teljesen. Szlovákiában kötelező a védőoltás a kanyaró, a mumpsz, a gyermekbénulás, a rózsahimlő és a szamárköhögés mellett az A tetanusz, a B típusú sárgaság és a hemofíliás megbetegedés ellen is.

A Közegészségügyi Hivatal viszonylag jó oltottsági adatokról számol be. „A kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen 2013 augusztusi adatok szerint 98,2 százalékos volt az oltottsági szint, míg a szamárköhögés és a gyermekbénulás ellen 97,9 százalékos” – tájékoztatta lapunkat Lenka Skalická, a hivatal szóvivője. A hivatal adatai szerint 2013-ban 1157 olyan esetet regisztráltak, amikor a szülő nem engedélyezte az oltás beadását gyermekének, 500 esetben pedig az oltás „megerősítését” utasították el. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi gyermek maradt teljesen oltás nélkül, egyes szülők ugyanis csak bizonyos oltások beadását nem engedélyezték.

„2013-ban összesen 938 olyan gyermeket jelentettek, akiknek a szülei minden oltást elutasítottak” – mondta Skalická. A hivatal adatai szerint a Council of Foreign Relations által vizsgált betegségek többsége szinte egyáltalán nincs jelen Szlovákiában – évente egy-két esetet jegyeznek fel. Kivétel a szamárköhögés, amely ugyan az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején szintén jelentősen visszaszorult, évente néhány tucat esetről kaptak jelentést, 2010-től azonban az esetek száma évente 1000 körül mozog. „2013-ban összesen 907 esetet jelentettek az orvosok, ennek többsége Pozsony megyében fordult elő, itt 565 megbetegedést regisztráltak” – tájékoztatta lapunkat Skalická.

Akik elutasítják

A gyermekorvosok szerint a védőoltásra szükség van, ezért mindenképpen igyekeznek meggyőzni a szülőket, ám erőszakkal nem adhatják azt be. „Mindenképen megpróbáljuk meggyőzni a szülőt az oltás fontosságáról, még az utolsó pillanatban is. Ha azonban hajthatatlan, ha nem tudjuk beoltani a gyermeket, akkor jelentenünk kell – mondta lapunknak Karácsony Gyula dunaszerdahelyi gyermekorvos. – Az ügyet ezután a hatóságok veszik át.”

A kötelező védőoltás beadását elutasító szülő szabálysértést követ el a közegészségügyi törvény alapján. „A vonatkozó miniszteri rendelet alapján akár 331 eurós összbüntetés is kiszabható” – tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Újkori járványok

Azt a hatóságok és egészségügyi kutatóközpontok szerint nem sikerült bizonyítani, hogy a védőoltások tömegesen komoly következményekkel jártak volna, a védőoltások ritkulásának veszélyeit azonban a statisztikák is feljegyezték. A CFR térképe szerint Nyugat-Európában a kanyaró és a szamárköhögés okozza a legtöbb gondot, nem ritkák a halálesetek sem. 2012 első hat hónapjában Angliában például 2466 megbetegedést regisztráltak, a járvány hat halálos áldozatot is követelt. A kanyaró határainkhoz közelebb is jelentkezett. Csehországban, Ausztriában és Lengyelországban is volt több tucat gyermeket érintő kanyarójárvány. Franciaországban 2011-ben közel 15 ezer megbetegedést regisztráltak, Hollandiában pedig tavaly több mint 2000-en betegedtek meg, egy gyermek meghalt.

Az informed.hu portál idézi három fejlett ország, az Egyesült Királyság, Svédország és Japán esetét, ahol az 1970-es években visszafogták a szamárköhögés elleni oltások alkalmazását, mert kételyek merültek fel a biztonságos alkalmazhatósággal kapcsolatban. A hatás azonnali és drámai volt.

Az Egyesült Királyságban 1974-ben esett vissza a pertussis–átoltottság, és 1978-ban már 36 halálos áldozatot követelő, 100 ezer megbetegedést előidéző szamárköhögés–járvány alakult ki. Japánban hozzávetőleg ugyanazon időben a halálos kimenetelt nem követelő 1974-es 393 esetről 1979-re 41 halállal zárult 13 ezer megbetegedést regisztráltak. Svédországban 1981-ben a pertussist 100 ezer főből (a 0–6 éves korcsoportban) 700-an kapták meg, majd az átoltottság csökkenésével párhuzamosan 1985-ben már 3200 megbetegedés alakult ki. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?