Élethosszig tartó fizetést biztosítana a kormány a miniszterelnöknek, az államfőnek és a házelnöknek

Élethosszig tartó fizetést biztosítana a kormány a miniszterelnöknek, az államfőnek és a házelnöknek

A fizetésen kívül állandó lakhatást is kapna a három legfőbb közjogi méltóság.

A szerdán a kormány által elfogadott, úgynevezett „lex merénylet” javaslatcsomag egyebek mellett kiegészíti azon közszereplők listáját, akik életük végig rendőri védelemre tarthatnak igényt és egyben életjáradékot is kapnak. Korábban csak a volt államfőket illette meg a kiemelt hatósági védelem és az életjáradék, azonban a javaslat alapján a miniszterelnökök is beleesnének a körbe. Ugyanakkor a gyakorlatban csak a jelenlegi kormányfő jogosult az életjáradékra és a védelemre a mandátumának lejárta után. A törvény értelmében ugyanis csak azok a politikusok kérvényezhetik a járadékot és a védelmet, akik legalább két teljes időszakot eltöltöttek a kormányfői pozícióban. A szlovák miniszterelnökök közül csak Robert Fico jelenlegi kormányfő felel meg a felállított kritériumoknak – a hosszabb ideig szolgáló elődei közül sem Mikuláš Dzurinda, sem pedig Vladimír Mečiar nem töltöttek ki két teljes ciklust.

A törvény indoklása szerint a miniszterelnökök csakúgy, mint az államfők, jelentős szerepet vállaltak a közéletben, ez a státusz pedig a későbbiekben is velük marad, miközben a nyilvánosság körében is exponálják magukat. A két, teljes élethosszig tartó kedvezmény felfüggeszthető: amennyiben az érintett személy egy másik vezető kormánypozíciót vállal, ideiglenesen az életjáradéka is megszűnik. A bűncselekmények elkövetése szintén kizárja a volt miniszterelnököket a kedvezményezettek sorából.

A törvénycsomag elismeri az államfő, a parlament elnöke és a miniszterelnök jogát egy arányos ingatlanra, ugyanakkor kiterjeszti a rendőri védettséget élvező politikusok körét is. A belügyminisztérium 11 olyan ingatlant vett jegyzékbe, ami alkalmas a három legfőbb alkotmányos tisztséget ellátó politikus elszállásolására. A fokozott biztonsági helyzetre való tekintettel a jövőben a parlamenti pártok elnökei is igényt tarthatnának a védelemre – amennyiben beülnek a képviselői padba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?