Az emberek egyre kevésbé érzik veszélyben az egészségüket a koronavírus miatt, így egyre kritikusabban figyelik a kormány járvánnyal kapcsolatos lépéseit, és a krízis előtti állapot visszaállítását sürgetik.
Elég volt a korlátozásokból
A járvány kezdete óta a Szlovák Tudományos Akadémia intézetei a Seesame kommunikációs ügynökséggel folyamatosan vizsgálják, hogyan befolyásolja a rendkívüli állapot az emberek életét. A májusi eredmények alapján elmondható, hogy akárcsak áprilisban, utána is azok a családok érzik veszélyeztetve magukat, amelyek bevétele alacsony, illetve azok, akiknek veszélyben forog az állása. Márciusban a lakosság majdnem 40%-a állította azt, hogy veszélyeztetve érzi magát, ez az arány áprilisra nem egész 33%-ra, májusra pedig 20% alá csökkent. A koronavírust jelenleg azok vélik fenyegetésnek, akik bizonytalannak érzik a saját gazdasági helyzetüket vagy a családjukét, de már kevesebben féltik az állásunkat, mint a krízis kezdetén. Márciusban még a megkérdezettek több mint harmada aggódott, hogy a járvány okozta gazdasági helyzetben elveszíti munkáját, májusra ez az arány 16%- ra csökkent. Fontos azonban megemlíteni, hogy majdnem ugyanennyien vannak azok, akik úgy nyilatkoztak, hogy a járvány felbukkanásakor még dolgoztak, májusban azonban már vagy munkanélküliek voltak, vagy a felmondási idejüket töltötték.
Szabálykövetők vagyunk
A felmérésben kíváncsiak voltak arra is, mennyire tartjuk be a megelőző intézkedéseket. Függetlenül attól, hogy egyre kevésbé aggódunk a koronavírus miatt, továbbra is követjük a Közegészségügyi Hivatal előírásait. A társasági életet a megkérdezettek majdnem harmada még mindig minimalizálja, és a válaszadók majdnem 75%-a továbbra is viselt szájmaszkot, ha elment otthonról. Ezekben a kérdésekben a nők követik jobban a szabályokat. Az óvintézkedéseket leginkább azok veszik félvállról, akik elégedetlenek a kormány intézkedéseivel.
Vissza a megszokotthoz
Egyre többen zúgolódnak Igor Matovič és a kormány lépései miatt. Áprilisban a válaszadók több mint fele vélekedett pozitívan a kormány lépéseiről, májusra azonban az elégedettek aránya 45%-ra csökkent. Ennél jelentősen többen lettek az elégedetlenkedők, egy hónap alatt 10 százalékponttal emelkedett a számuk. Közéjük elsősorban azok tartoznak, akik a mielőbbi teljes visszaállást szorgalmazzák, azt, hogy minél hamarabb térjen vissza minden a régi kerékvágásba. Sőt, az idősebbek is kezdenek egyre inkább így gondolkodni.
„Sok idős megkérdezett már kezdi unni az elzártságot, ezért nagyobb arányban jelentek meg az elégedetlenkedők között most, mint áprilisban”
– magyarázta Barbara Lášticová, az SAV társadalmi kommunikációval foglalkozó hivatalának munkatársa. Egyre inkább növekszik azok száma, akik sürgetik a vírus előtti állapot visszaállítását, még akkor is, ha ennek következtében többen megbetegednének. Áprilisban még a válaszadók 11,7%-a gondolkodott így, májusban 23,5%-uk. Egy hónappal ezelőtt a megkérdezettek több mint 40%-a értett egyet azzal, hogy az óvintézkedések megtartása addig kötelező, amíg fennáll a fertőzés veszélye, jelenleg kevesebb mint 30%-uk gondolja ezt.
„A három hónapja tartó korlátozások meghosszabbítását az emberek a személyi szabadság egyre nehezebben elfogadható korlátozásának tartják, hiszen alig van új fertőzött” – mondta az adatokról Miloslav Bahna, az SAV szociológiai részlegének munkatársa.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.