Elárasztja az üzleteket a külföldi élelmiszer

tej
Pozsony |

A szlovákiai üzletláncok ugyan már egész reklámkampányokat építenek arra, hogy milyen fontosnak tartják a hazai élelmiszereket, ezek aránya azonban továbbra is elenyésző a behozatalhoz képest. Mely üzletekben találhatjuk a legtöbb hazai élelmiszert, és melyek a sereghajtók?

A hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletláncok polcain még mindig csupán 39,9 százalék körül mozog – derül ki a Go4insight piackutató ügynökség legfrissebb felméréséből, amelyet a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) megbízásából végzett el.

„Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a mélypontot 2017-ben értük el, és azt követően fokozatosan nő a hazai élelmiszerek aránya. A tavalyihoz képest most is 1,3 százalékos növekedést mértünk, ez azonban jóval elmarad az elvárásainktól, és a szlovák gazdaság lehetőségeitől is”

– nyilatkozta Daniel Poturnay, a PKS elnöke.

Poturnay szerint az elmúlt időszakban az üzletláncok a reklámjaikban is egyre több figyelmet szentelnek a hazai élelmiszereknek. Szinte nincs olyan nap, hogy ne számolnának be újabbnál újabb hazai beszállítókról, és a szupermarketekben is külön részlegeket nyitnak a hazai élelmiszernek.

„Valójában azonban alig nő ezek aránya az üzletekben. Látványosabb növekedést az elmúlt időszakban a korábban e tekintetben egyébként nem túl kiugró teljesítményt nyújtó Lidl ért el, ami a jelenlegi helyzetben, amikor a világjárvány miatt nagyobb szerepet kellene kapnia a hazai élelmiszereknek, akár katasztrófának is nevezhető”

– tette hozzá Poturnay.

A hazai élelmiszereket tekintve továbbra is a Coop Jednota van az első helyen, a polcain ezek aránya eléri az 56 százalékot. A sorban a CBA (49%), a Billa (42%), a Metro (42%), a Tesco (41%) és a Kaufland (40%) következik. A tavalyi évhez képest tapasztalt 8 százalékpontos javulás ellenére továbbra is a Lidl a sereghajtó, alig 26 százalékkal. „Az üzlettípusok szempontjából elmondhatjuk, hogy a hazai élelmiszerek aránya a kisebb üzletekben a legnagyobb, elérve az 57 százalékot. Az alapterület növekedésével párhuzamosan azonban nő a külföldi élelmiszerek aránya is” – mondta el Poturnay.

Látványos különbségek vannak az egyes termékcsoportok között is. A hazai termékek aránya a tej esetében a legnagyobb, a szlovákiai üzletekben árult tej 76 százaléka származik hazai feldolgozóktól. Ez az elmúlt egy évben ráadásul 6 százalékponttal nőtt. Az ásványvíz 61, a bor 56, a sör 51 százaléka hazai, míg a konzervált élelmiszereknek csupán a 16, az étolajnak a 14, az édességeknek pedig a 9 százaléka. Az utóbbiak aránya az elmúlt egy évben nem hogy nem nőtt, hanem tovább csökkent.

„A felmérésünk is azt bizonyítja, hogy a tej és az ásványvizek esetében a hazai termelők pozíciói megingathatatlanok. Arra is fényt derített azonban, hogy a hazai termékek aránya azokban a termékcsoportokban a legnagyobb, amelyeknek az árára érzékenyek a fogyasztók. A nagy hozzáadott értékű, feldolgozott élelmiszerek esetében azonban a behozatal dominál”

– mondta el Branislav Cvik, a PKS igazgatótanácsi tagja.

Nem mindegy az sem, hogy mely megyében térünk be az üzletekbe. A PKS felmérése szerint a legtöbb hazai terméket, 43 százaléknyit, a Nagyszombat megyei üzletek kínálják. Besztercebánya megyében ez 42, Nyitra, Eperjes és Kassa megyében 41, Pozsonyban pedig csupán 36 százalék. Gyakori érv a külföldi élelmiszerek mellett, hogy ezek olcsóbbak, mint a hazaiak. „Ennek fényében azonban érdekes tény, hogy a hazai élelmiszerek aránya azokban a megyékben a legnagyobb, amelyekben alacsonyabb a lakosság vásárlóereje, vagyis az, hogy hol mennyi a hazai élelmiszer aránya, valószínűleg nem annyira az árakkal, mint az adott üzletláncok üzletpolitikájával van összefüggésben” – mondta el Poturnay.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?