Elakadt a nagy kórházmentés

Pozsony |

<p>Legkorábban nyár végén fogadhatja el a kormány a kórházak adósságrendezésének tervezetét, az egészségügyi minisztériumnak azonban előtte még a Smer koalíciós partnereit is meg kell győznie. A Híd nem lát megfelelő biztosítékokat arra, hogy az eladósodás nem fog folytatódni.</p>

A kormánynak már június végén el kellett volna fogadnia a kórházak adósságrendezési tervét. Erre a célra az egészségügyi minisztérium a pénzügyminisztériummal együttműködve hatalmas összeget, mintegy 585 millió eurót akart fordítani. Akkor maga a miniszter, Tomáš Drucker vonta vissza a tervezetet, arra hivatkozva, hogy még a kórházak hitelezőivel akar tárgyalni. Egy hét múlva, vagyis az e heti ülésen azonban már el akarta fogadtatni, de az anyag nem volt az elmaradt ülés programpontjai között. Lapunk információi alapján azért, mert a kormánykoalícióban sincs még egyezség arról, hogy a tehermentesítés ebben a formában zajlik-e le.

A javaslatot egyelőre csak a Smer támogatja teljes mértékben, amit az is mutat, hogy a javaslatot Peter Kažimír pénzügyminiszterrel közösen mutatták be a sajtónak. A Híd egyrészt szakmai szempontból bírálja a tervezetet, nem látja biztosítottnak, hogy az állami kórházak nem fogják újratermelni adósságaikat. Az 585 millió euró legnagyobb része ugyanis az állami kórházak adósságára menne el, csak a pozsonyi Egyetemi Kórház több mint 200 millió euróval tartozik beszállítóinak.

„Mi javasoltuk a koncepció tárgyalásának megszakítását, mert több kifogásunk is van vele kapcsolatban” – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Szerinte pontosítani kellene, milyen eszközöket használhat a minisztérium, ha az adott kórház a tehermentesítés után is adósságot termelne. „Nem normális, hogy ez már a sokadik tehermentesítés, már eurómilliárdokat költöttünk erre, és az adósság mindig újratermelődik. Ha legalább látnák az emberek, hogy javul a helyzet, de úgy tűnik, hogy újra minden ugyanabban a mederben folyik tovább” – magyarázta a Híd elnöke.

A másik ok politikai. „Közel 600 millió euróról van szó, és erről a koalíció nem tárgyalt – magyarázta Bugár Béla. – Az lehetetlen, hogy a Smer az általa irányított minisztériumokban mindig megtalálja a forrásokat, de ha más koalíciós partner által irányított minisztériumnak van szüksége kiegészítő forrásra, akkor már néhány millió euró is sok.” Szerinte ezt a projektet is meg kellene vizsgáltatni az Értéket pénzért program keretében, amely az egyes kormányzati intézkedések hatékonyságát méri. „Szeretném látni, hogy mit kapunk az újabb 600 millió euróért” – jelentette ki a Híd elnöke. 

„A nagy állami mamutkórházak helyzetét nem látom túlságosan rózsaszínűnek, nem látok garanciát arra, hogy az ő eladósodásuk is megáll” – mondta lapunknak Dušan Zachar, az Ineko gazdaságpolitikai intézet szakértője. Elismerte ugyan, hogy az egészségügyi minisztérium tervei alapján megszorításokra kényszerülnének, de ezeket nem tartja megfelelőnek. „Nem látok olyan motivációt, amely rábírná arra az állami kórházakat, hogy hatékonyan gazdálkodjanak. Számukra az a legrosszabb lehetőség, hogy visszakapják az adósságaikat, és az államnak fognak tartozni” – fejtette ki Zachar.

Az egészségügyi minisztérium elismerte, hogy a kórházak tehermentesítésének tervét a koalíciós pártokkal is el kell fogadtatnia. „Készek vagyunk részletesen bemutatni a tehermentesítés koncepcióját a koalíciós partnereknek is a koalíciós tanács ülésén” – válaszolta lapunk kérdésére Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője. Erre azonban legkorábban augusztus második felében kerülhet sor, a koncepció pedig csak ezt követően kerül újra a kormány elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?