Pozsony. A kormányban megvan az akarat a nagy állami vállalatok teljes privatizálására – állítja Robert Nemcsics gazdasági miniszter.
Eladnák az összes céget
Pozsony. A kormányban megvan az akarat a nagy állami vállalatok teljes privatizálására – állítja Robert Nemcsics gazdasági miniszter. Eddig ugyan sem politikai, sem szakmai szinten nem folytattak tárgyalásokat ez ügyben, a tárca azonban máris kidolgozta és még e héten várhatóan el is küldi a kormánynak a nagyprivatizációs törvény módosításának javaslatát. Ennek köszönhetően a jövőben a stratégiai vállalatoknál nem kellene fenntartani az állami többséget. Nemcsics szerint erre a lépésre már csak azért is szükség lesz, mivel a kormány által beharangozott reformokat megfelelő pénzügyi háttér nélkül lehetetlen véghezvinni. Pomothy László államtitkár szerint a jövőben jobban odafigyelnek arra, hogy a magánosítás a lehető legátláthatóbb módon folyjék. A magánosításig is azonban jobban ellenőrzik majd a gazdasági tárca által delegált képviselők szavazását a vállatok irányítótestületeiben. A gazdasági tárca a megszűnésre ítélt privatizációs minisztérium hatásköreivel együtt annak 78 alkalmazottját is átveszi. Számukat azonban két éven belül a felére kívánja csökkenteni. Nemcsics szerint a külkereskedelmi képviseletek és az idegenforgalom a minisztérium hatáskörében maradnak, ugyanakkor a földművelésügyi tárcától nem veszik át az élelmiszeripart. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2025. 01.09.
Hallgass bele az Új Szó napi közéleti podcastjába!
2024. 03.20.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.