Egyszemélyes összefogás Kotleba ellen

Besztercebánya |

<p>Egyedül írta alá szombaton Stanislav Micev azt a memorandumot, amellyel Marian Kotleba megyeelnökké való újraválasztását akarja megakadályozni. Bízik benne, hogy a többi demokrata jelölt még csatlakozik hozzá.</p>

Szombaton egyedül írta alá Stanislav Mičev független megyeelnökjelölt azt a dokumentumot, amelyben vállalja, hogy szeptemberben, ha a felmérések azt mutatják, hogy másik jelöltnek nagyobb esélye van legyőzni a megyei választásokon Marian Kotlebát, akkor visszalép a javára. „Ha Marian Kotlebát itt, ahol megteremtettük, meg tudjuk állítani, akkor megállítjuk egész Szlovákiában – jelentette ki Mičev. – Az a legfontosabb célom, hogy a szlovák nemzeti felkelés megyéjében ne foglalhassa el a megyeelnöki posztot egyértelműen fasiszta irányultságú jelölt, aki ráadásul már bizonyította, hogy nincs meg az alapvető tudása sem arra, hogy irányítsa a megyét.”

Mičev hat másik, jelenleg ismert demokrata jelöltnek – Martin Klusnak (SaS–OĽaNO), Ján Lunternek, Milan Urbáninak (SMS), Martin Juhaniaknak, Igor Kašpernek és Ivan Saktornak – kínálta fel a memorandum aláírását. A visszalépésre vonatkozó része alapján kijelentik, hogy augusztus 31-ig minden jelölt egyedül kampányol, vállalva, hogy más jelöltek ellen nem folytat lejárató kampányt, majd szeptember 9-ig a népszerűségi mutatók alapján eldöntik, melyik jelöltnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, és az ő javára visszalépnek. „Ezt meg kell tennünk az esélyes demokrata jelölt javára – jelentette ki Mičev. – Nem könnyű döntés egyetlen jelölt számára sem, ezért megértem a többi jelölt tétovázását. Az aláírás lehetőségét minden demokrata jelölt számára nyitva hagyom.”

Egy februári felmérés szerint 21,3 százalékkal Marian Kotleba volt Besztercebánya megyében a legnépszerűbb jelölt, de a demokrata jelöltek össztámogatása sokkal magasabb volt. Ebben a felmérésben Mičev végzett a második helyen 14 százalékkal, Klus pedig a harmadik helyen 10,1 százalékkal, és még másik három jelölt is 7 százalék feletti eredményt ért volna el. Eddig Lunter és Saktor jelezte, hogy nem akarja aláírni a memorandumot.

VILLÁMINTERJÚ

Martin Klus, az SaS–OĽaNO megyeelnök-jelöltje

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"276295","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"400","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]]

Nem írta alá a Stanislav Mičev által megfogalmazott memorandumot, amely Marian Kotleba szélsőséges megyeelnökjelölt megállítását szolgálná. Miért?

Mičev úr múlt héten hétfőn mutatta be nekem ezt a dokumentumot egy lakossági fórumon, amelyen mindketten részt vettünk. Alapvetően csak azt tartalmazza, amiről mi már korábban is beszéltünk, hogy közösen kellene kialakítanunk az álláspontunkat azzal a jelölttel kapcsolatban, akinek a legnagyobb esélye van Kotleba ellen. Ő ezt elkészítette. Elmondtam neki, hogy személy szerint nincs gondom a dokumentum aláírásával, de mivel pártjelölt vagyok, előbb meg kell kérdeznem az engem támogató pártokat. Kicsit kellemetlen meglepetés volt, hogy már több jelölt is bejelentette, nem hajlandó aláírni, pedig szerintem ez fontos lenne. Elképzelhető az is, hogy csak mi ketten fogjuk aláírni, és talán később mások is csatlakoznak.

Tehát csak a szűk határidővel van problémája?

Igen, az a határidő, amit ő meghatározott, számomra nem betartható, meg kell várnom, hogy koalíciós partnerünk, az OĽaNO a héten milyen álláspontra helyezkedik. Hamarosan aláírjuk a koalíciós megállapodást a KDH-val is, őket is meg akarom kérdezni erről. Én személy szerint örülök ennek a memorandumnak.

Tárgyalnak az MKP-val is?

Igen, tárgyalunk. Abban állapodtunk meg, hogy június első felében bemutatom programomat a párt megyei elnökségének. Ezt követően igyekszünk finomítani a programomat a magyar kisebbség irányába is. Nekem már vannak elképzeléseim, elsősorban az oktatás és a kultúra területén vannak olyan kérdések, amelyekben szívesen együttműködnék az MKP-val.

Lát esélyt arra, hogy valamelyik kormánypárt is támogathatná?

Igen, Bugár Bélával is beszéltünk erről. A Híd és az MKP is jelezte, nem okoz nekik gondot, hogy ugyanazt a megyeelnökjelöltet támogassák. A Híddal kapcsolatban még azt a problémát látom, hogy a kormánykoalíció pártjai nem egyeztek meg abban, kit támogassanak, nem tudni, lesz-e köztük megegyezés. Az sem elképzelhetetlen, hogy a Smer támogasson, ha érvényes az, amit Peter Pellegrini és Marek Maďarič mondott, hogy a legesélyesebb jelöltet fogják támogatni. Ez azonban várhatóan csak a hajrában derül ki. (lpj)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?