Egyre többen kerülnek a szegénységi küszöb alá

<p>2011. szeptember 16-17. között Máltán tartotta éves közgyűlését az Európai Néppárt Szociális Ügyekkel Foglalkozó és Munkavállalói Csoportja, amely jelenlegi és egykori Európai Parlamenti képviselők és keresztény-konzervatív munkavállalói szervezetek fóruma.</p>

A csoport szerepe meghatározó, hiszen itt formálódik meg az Európai Néppárt véleménye foglalkoztatási és szociális kérdésekben.

A tanácskozás fő témája a gazdasági és pénzügyi válság és annak következményei, illetve elsősorban a megoldások keresése volt. A résztvevők megegyeztek, hogy nem lehetséges megfelelő megoldást találni az emberek, munkavállalók bevonása, meghallgatása és igényeik figyelembe vétele nélkül.

A tanácskozást Lawrence Gonzi, az Unió legkisebb államának miniszterelnöke nyitotta meg. Rámutatott, hogy a gazdasági kormányzásnak emberi arca kell, hogy legyen. Málta a problémák ellenére ügyesen vette az akadályt és sikerült kilábalnia a válságból, azonban ennek természetesen ára is volt. A megszorító intézkedések hatására viszont a szigetország gazdasága napjainkban ismét növekszik és munkanélküliségi indexe csökken.

A statisztikák szerint jelenleg az Európai Unióban mintegy 23 millió munkanélküli van, 7 millióval több, mint a 2008-ban kezdődött krízis előtt. Ami még ennél is aggasztóbb, hogy ebből több mint 9 millió a fiatal munkanélküli. Beszédében a házigazda szerepében David Casa, máltai EP képviselő rámutatott, hogy egyes országokban már nemcsak pénzügyi, hanem szociális krízisről is beszélnünk kell, hiszen egyre többen kerülnek a szegénységi küszöb alá és küzdenek megélhetési gondokkal. Az Európai Bizottság részéről Andor László szociális ügyekért felelős biztos előadásában rámutatott, hogy különösen fontos a fiatal, az iskolát elhagyó munkaerő fölkarolása, hiszen a fiatalok körében a munkanélküliség kétszer magasabb, mint az összlakosság körében. Ugyancsak fontos, hogy a tagállamok felismerjék, szükséges az oktatás támogatása és masszív finanszírozása, hiszen a szakképzettség egyre inkább elengedhetetlen követelmény a sikeres elhelyezkedéshez a munkaerőpiacon. Az előrejelzések szerint 2020-ra a munkahelyek 86%-án követelmény lesz a felsőbbfokú képzettség. Jelenleg Európa-szerte mintegy 50 millió alacsony végzettségű munkást foglalkoztatnak. A biztos említést tett néhány intézkedésről, amelyek segítségével az Európai Bizottság igyekszik kiutat találni a válságból. Az év végére várható a nyugdíjakról szóló fehér könyv kiadása, amely javaslatokat fog tartalmazni a tagállamok számára a nyugdíjreformokkal kapcsolatosan.

A különféle tagállamokból jövő előadók és a hallgatóság a válsággal legjobban sújtott országok problémáiról és a lehetséges megoldásokról vitáztak. A Belga munkavállalók képviselője rámutatott, hogy nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy az EU nem talál 13O milliárd Eurót, amely a minimális szociális juttatások biztosítására szükséges lenne az egyes tagállamokban, viszont sikerült találni 3000 milliárd Eurót a bajba jutott bankszektor megsegítésére.

A tanácskozás másnapján Öry Csaba fideszes, és Bauer Edit, a Magyar Koalíció Pártjának EP képviselője a munkaerő-kiküldetési irányelv revíziójának lényeges elemeit ismertette. Az irányelv 1996-ból származik, de azóta nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg problémás elemet tartalmaz. A második Barroso kormány ígéretet tett arra, hogy módosítja a jogi normát és egyensúlyba hozza a gazdasági illetve az alapvető emberi jogokat, beleértve a sztrájkhoz való jogot és a munkaerő szabad áramlásának elvét. A tényeket ismertetve Bauer képviselő asszony rámutatott, hogy 2005-2007 között a kiküldetések száma mintegy 24%-al nőtt, 2007-ben mintegy 1 millió munkás került kiküldetésre hazáján kívül, ennek mintegy 22%-a Lengyelországból. Az EB ez év decemberében a témában egy csomag bemutatását tervezi, amelynek a tervek szerint része lesz egy végrehajtási irányelv illetve egy rendelet. Félő azonban, hogy az irányelv megnyitása újra kiélezi a régi és új tagállamok közötti feszültséget a munkaerő szabad áramlását illetően. Az Európai Bíróság határozata nyomán szükségesnek látszik, hogy az irányelv alkalmazásából adódó félremagyarázás és félreértés lehetőségét kizárják.

Záróakkordként a jelenlévők meglátogattak egy menekülttábort. Málta stratégiai helyen helyezkedik el Afrika és Európa között, és ezért a zavargásokkal sújtott Észak-Afrika partjairól érkező menekültek áradata köt ki a kis szigeten. Jelenleg is mintegy 20 000 menekült tartózkodik a szigetországban, többségük illegálisan. Ez problémát okoz nemcsak az országnak, hanem az egész Európai Uniónak, hiszen a menekültek végállomása nem Málta, hanem elsősorban Nyugat Európa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?